elcamino

Utolsó nap: harmadszor 40 kili gyaloglás. Azt hittem lehetetlen megcsinálni, mert a talpam annyira kész lesz. De az akarat győzelmet arat a test fölött... szegénykém megszokta.

Utolsó nap. Nem tudom leállítani a kattogást. Nem tudok figyelni arra ami van. Jajj, csak kattog, mit kell majd elintéznem. Kinek mit kell vinnem. Sokszor rajtakaptam magam az elmúlt egy héten, hogy agyalok. Ha észreveszem időben, elkezdek felfelé nézni, az ember agya ilyenkor nem kattog.

Figyeled a felhőket, a fákat. Nincs belső monológ, mely sehova sem vezet. Mert ott és akkor egy feladat van, figyelni hol a jel. Mindegy hogy az egy sárga nyíl, egy érzés hogy nem jó helyen vagyok, vármi a választ a külvilágból hogy valaki azt mondja, igen arra.

Minden pillanat elszáll, ez az egy hónapnyi pillanat is. A jövőtől való rettegésben elmúlhat a jelen. Egy év, egy hét-hónap, egy élet.

Reggel 7.15-kor indult a busz, 25-30 perc alatt elrepültünk Arzuába. Látva a várost, nem bántam h Sobrado-ban ragadtam. A buszmegállóban a bárban megkapom a cafe con leche-t, és egy pecsétet. Ugyanis az utolsó 100 km-en minden szálláson és kv-zóban kell kérni, az utolsó 100 km megtétele számít ugyanis annak, hogy megtetted az utat. Ami elég fura hisz a többihez képest nem nagy szám az utolsó 100 kili. Le is esett hogy lehet hogy a vége felé azért hirdették magukat úgy a kv-zók a semmi közepén hogy KV, útbaigazítás és pecsét. :)

Mivel nem volt kedvem tévelyegni, megkérdeztem még egy hotelben merre az út, majd sebesen pörögtek az órák. És akaratom ellenére a gondolatok... hogy mi lesz otthon.

Megfogadtam hogy 12-kor leülök enni, mert reggelizni nem szoktam. Csak szójatej és narancs. 12-kor megéheztem, és a táblák szerint 18 km volt hátra. Ugyanis az utolsó etap: Arzua-Santiago között már visszaszámoltak az utat jelző nyilakon.

Szval elvileg 3 óra 36 perc múlva beérek, ha nem állok meg. Ahogy ültem az út mellett és falatoztam, rengeteg ember elhagyott. Akkor le is esett, hogy itt az út csatlakozott a francia úthoz, ami a legpopulárisabb útvonal. 

du. 2-től nagyon meleg lett. Nem volt előttem már olyan zarándok, akit megelőzhettem volna, ami eddig húzott előre. Hőség volt, de nem álltam meg. Ha megáll az ember, csak tudatosodik benne a fájdalom, és nehéz elindulni.

Kb. 10 km-rel santiago előtt találkoztam egy szatírral. Vicces volt. Volt egy német lányka, aki mondta h nem tud végigmenni a camino-n, mert a társa hazamegy. Kérdeztem tőle hogy és? Erre azt mondta hogy olvasta egy fórumon, hogy egy magányos nőt megijesztett egy szatír. Szval mendegélek a hőségben, és elmenetem egy fehér autó mellett. Fura volt, mert 1értelműen várt vmire a fickó egy olyan helyen ahol nincs mire várni. Majd elment mellettem az autóval. Utána néhány percre ballra néztem, és a fa mögül kilépett a fickó, így képzelem Robin Hood-ot, és elkezte pörgetni a f*át. Hm. Gondoltam megkérdezem lefényképezhetem-e, de féltem elővenni a kamerámat, hisz nem az enyém, mit mondok a munkahelyemen, egy szatírt fényképeztem de elvette a gépet? Ce csak annyit mondtam a tagnak, hogy "Picture?", pedig azt kellett volna hogy "foto?". Milyen precízek a németek, a camino minden látványosságát dokumentálják.

Fura, milyen hatással volt rám a szatír. Igazából nagyon felhúztam magam, hogy hogy engedhetik meg maguknak a spanyolok, hogy egy "szent helyre" anélkül nem léphetsz be, hogy ne találkozz egy buggyanttal. Engem nem izgat, de mi van a vallásos emberekkel?

4-re már elegem lett a hőséből és a menetelésből, bevetettem magam egy KV-zóba, ahol elárulták hogy még 5 km. Ott volt az orrom előtt. :)

Santiago. Mit mondjak, nem volt egy nagy élmény. Rengeteg sánta ember, aki a katedrális felé tart. A katedrális szép, de a Sobredo temploma nagyobb hatással volt rám. Szval elmentem a katedrálisig, 5 percre leültem, hátha lesz vmi. Megérint vmi. Nyet.

Aztán a Turistico-ba, szállást keresni, meg h 1ébként most hogy itt vagyok, mi van. A csajszi kezembe nyomott egy listát az albergue-ekről. Kérdeztem melyik jó, azt mondta ő nem mondhat semmit. (WTF) Egyébként meg kedves sem volt.

Elmentem lepecsételtetni a zarándok útlevelem, megkaptam a Compostellát. Megkérdeztem a csávót, h melyik albergue-et ajánlja. Ő persze kedves volt, megvitatták a barátjával, majd kibökték melyiket. Szval mégis kaptam segítség-jelet. :)

Az olcsó albergue 5 km-re volt visszafelé a városból, ahol megkérdeztem a KV-zóban hol van Santiago. Így mint lusta és pénzben bővelkedő zarándok, elmentem egy "luxus" albergue-be 5 percre a központtól. Ágynemű is volt. :)) Aztán már csak a szokásos, enni-mosni-aludni.

Mivel lekéstem a buszt ezen a szörnyű helyen, van időm írni a buszpályaudvaron. Kinyomoztam, a terveimmel ellentétben nem tudok majd buszozni, ha nem bírom tovább, mert nincs arra semmi, szóval ma is jöhet a 40 kili.

Az utolsó napok rohanósak. Ha eljutok ma Sobradoba - remélem a lábaim velem tudnak tartani - akkor ott kell aludnom, nem ahogy terveztem, hogy átbuszozom Arzua-ba. Mindegy. Itt sem tartanak fenn információt a buszpályaudvaron. A bárban a pultos viszont segít a menetrenddel kapcsolatban, jegyet meg a buszon lehet venni. Ilyen a legtöbb helyen ebben az országban. Gondolom a 20%-os munkanélküliség it is megmutatkozik, a jegyeladókat elsőként küldhették haza az állomásokról, a báros meg mindent tud...

A Villalba-Baamonde 20 km-es buszút gyorsan elröppen, és kezdődik a gyaloglás. Kb. ilyen volt a vidék:

Rengeted videót csináltam, biztos bepánikoltam hogy mindjárt vége lesz. Miráz-ba dél körül értem csak, itt elköltöttem a kis ebédemet. Ebből is látszik hogy az út alatt kb. az volt a fejemben, hogy ennem kell, meg innom kell, meg aludnom kell. Ennyi. Ja, meg erősnek kell lennem. Ezt el is felejtettem. Tehát egy kis beszámoló Miraz-ból:

Szóval leesett miért mondták hogy nincsen busz. Mert autó, illetve út se nagyon. Én meg vonatot kérdezgettem az állomáson. A kis naíva. Egy néni spanyolul mosolyogva magyarázta hogy késő van, és felújítják a szállást, így tovább kell mennem. A pihi után nagyon vicces dologra bukkantam az úton. TAXI hirdetés. Út nincs, taxi van, kifejezetten zarándokoknak. Fincsi. :)

17.40-kor láttam meg a Sobrado táblát. Neeeeee. Nyaf.

19.20-ra értem Sobredo-ba. 

A szállás a főtér melletti kolostorban van, mellette egy csuda templom. Ősi, egekbe törő, olyan mintha egy rajzfilmből jelent volna meg, növények telepedtek a kövekre. Olyan volt, hogy még rám is hatással volt, szóval volt benne kakaó. A kolostorhoz csuda kerengő meg barát is tartozott, aki elkérte a zarándok igazolványomat és eltűnt. Bizalmatlan voltam, miért nézegeti, miért ment el és vitte magával? Rossz arcú vagyok? Hm. Közben arra gondoltam milyen fura hogy ennyi nyugi és zöldség és zöldesség után is negatív dolgokat feltételezek egy (rosszarcú) csuhásról.

Bejutottam, lepakoltam, és elindultam koszosan vásárolni, be ne zárjon a bolt. A csuda gyönyörű kisváros helyi abc-jébe házi tojást hozott épp egy hölgy. Szeretnék otthon a Lidl-ben házi tojást venni. :)  Ekkor esett le hogy folyamatosan eszem. Ma megettem az 1l szójatejet, egy kg mandarint, egy fél avokádót kenyérrel, majd egy nagy adag salátát: avokádó, pardicsom, sali, tonhal. Napok óta nem vagyok éhes. Enniennienneienni. Mosás. Szunya.

A holnapi az utolsó nap.

Mostantól a terv 40 km gyaloglás-20-30 km buszozás, és célhoz érek. Íme egy kis búcsúvideó a kis csöves-romos városkától, a hullajelölt fuldoklótól, a német sráctól: 

Azt tervezgettem hogy meteszem az első 40 km-t, és busszal megyek tovább Baamonde-ból, de a végén nem volt busz, mire megérkeztem. A táj az első 16 km-en Godam-ig hegyes volt, csóró tanyákkal, finom hegyi levegővel. Majd a következő 22 síkon ment, szögegyenesen. Tanyák, kőkerítések, bárányok, akik ugyanúgy csóválták a farkincájukat, mikor szopiztak, mint a kutyus.

Voltak olyan kanyarok ahol a pálya mellett kellett mennem, így sikerült megpillantanom az első Santiago táblát:

Az utolsó előtti pihenő, még a mennyországban, a Pokol klub előtti állomáson. Mikor még nem tudtam mi vár rám, csak a testemmel meg az elemekkel küzdöttem:

Így kénytelen voltam a szupermodern Villanova-i albergue-ben aludni, amitől már első ránézésre kirázott a hideg.

Acélszürke márvány, feketére festett szobák. Recepciós nincs sehol. A néhány hónappal ezelőtt meghalt kollégám spanyol változata nyitotta rám az ajtót, ez volt a 2. hidegrázás. Brrr. Ugyanaz az alkat mint ő, ha távol akarod tartani tőle magad, annál jobban szeretné kimutatni a kedvességét. 13x elmondtam neki hogy nem beszélek spanyolul, de ő ettől függetlenül magyarázott. Odaült az asztalhoz, ahol a vacsimat fabrikáltam a recepció mellett: Ruccola és tonhal. Illett ez a kesernyés saláta a szörnyű helyhez és a halottidézéshez.

Még1x elmondtam hogy nem értek spanyolul, ő meg röhög. Nem tudom milyen lesz egy ilyen taggal egy szobában aludni. Igazából nincs zarándok igazolványa sem. Kíváncsi vagyok, beengedik-e, végigröföghetné az éjszakát. Úgy röhög hogy a szipogásból néha röffent.

Egyetlen meneülési tervem volt a tag elől, átmentem a szomszéd bárba, kértem egy teát. A recepciós azt mondta hogy a recepciós egy óra múlva fog megjelenni az albergue-ben. tehát addig várok itt, de a spanyol barátom megjelent. Megijedtem h leül mellém, de szerecsére csak cigit vett. Nem kell mondanom hogy a halott kollégám is piros Malbit szívott. Hidegrázás. Brrr.

Eltelt az óra, és mire visszaértem, a recepciós már nem volt ott. Elment. No comment. Majd reggel jön. A következő sokk hogy megjelenta  tüdőbeteg hullajelölt hálótársam, az álomrabló fuldoklógép. Nem tudom leírni mit éreztem. Hogy kerül ide ilyen tüdővel. Nem bírom ki ha ezzel a csapattal kell egy szobában aludnom... hogy lehet hogy 2 napra vagyok a céltól, és kísért a halál, egy halott kripta jellegű modern építményben? A következő zarándokcsapat egy roma család volt, kis gurulós batyuval, faragott székecskét hurcoltak. Kész. Olyan volt mintha egy laboratóriumban egy kémcsőben ülnék és valaki csepegtetné be hozzám 1-1 félelmemet, vajon hogy reagálok. Majd megjelent végre egy spanyol pasi aki kiszúrta hogy totál kétségbeesve, elsápadva figyelem h most mi lesz, és még angolul is volt kicsit hajlnadó beszélni velem, ami megnyugtatott, majd egy fiatal párocska is megjelent. Végre normálisnak tűnő emberek... A recepciós mégis előkerült, a háta közepére kívánt mindenkit, 20 percig tartott a munkássága még mindenkit felírt és lesarcolt, majd idegesen lekoccolt. Spanyol munkamorál.

Ok. Egyetlen lehetőségem van, hogy aludjak és ne rettegjek egész éjjel attól hogy lekapok valami gyilkos kórt, hogy bemegyek a lezárt szobába, amit egy piros szallaggal el is barikádoztak. Beléptem, de láttam hogy már vannak a szobában. A párocska volt az. Nem mondhatnám hogy örültek nekem, mikor a pasi nevetve eltorlaszolta belülről az ajtót, majd meglátott. Szegények, most mit tegyek, vagy nekik egy forró éjszaka hiánya, vagy nekem a pokol a szomszéd szobában, nulla alvással a holnap 40 kili előtt.

A sötétszürke szobában az egyik sarokban a felső emeleten vackoltam be magam. Lementem zuhanyozni, mire feljöttem, eltűntek. A szélvihar tépi e szörnyű hely ablakait, a neont nem lehet lekapcsolni. Egyedül a sötétszürke modern épület szobájában. Csak a szél. Kicsit nyomasztó. Aztán hallom a köhögést a szomszéd szobából, és megnyugszom hogy mégis kicsit jobb helyen vagyok, mintha ott lennék. Majd a fejem felett levő neon elkezd villogni, berregni. Kész ez a hely. A recepciós bunkó, és minden fura. Mind1, reggel 8-kor megy a buszom.

Az albergue-ben ketten voltunk egy 25 éves német sráccal, aki Santago-ból ment visszafele a camino-n. Vicces volt hallanom, hogy már a második napon sms-t küldött a családjának h itt a vége, fuss el véle. Ugyanis nem vitt elég vizet magával a rekkenő hőségben, és letévedt. Rossz irányba kanyarodott. Mosolyogtam rajta, hogy neki ez a második camino-ja, mégse érzi merre van az út. És simán megissza az utolsó korty vizet, mielőtt kúthoz érne. Sose tennék ilyet.

Vettünk egy üveg bort, meg vacsinak valót, kiderült, hogy 25 évesen mindent felborított az életében, dobta a csaját, eladta a lakását, felmondott, mikor ki akarták nevezni a nagyfőnök helyettesének, és eljött. Már végigment a portugál úton, most pedig ad magnak egy évet arra, hogy eldöntse, mit akar. Gyalog megy el innen haza, majd talán Ausztráliába. Jó cél. Gondolom tipikus pénzhajhászó irodakukac volt, még be nem kattant.

Fura volt egy teljesen idegennel úgy vidámkodni, mintha együtt nőttünk volna föl. Sétafikáltunk a városban becsípve, találkoztunk egy helyi német bácsival is, majd játszótereztünk, minden olyansmit, amit mostanában felnőtt fejjel nem szoktam, de a régi életemhez hozzátartozott.

Később csatlakozott egy köhögős hippi is, szörnyen nézett ki, féltem tőle. Egy szobámban fogunk aludni, jobban félnék ha egyedül aludnék a fenső emeleten. Holnap kb. 60 km-t kell megtennem, 30-at gyalog, 30-at busszal. Hajrá kislány! Kb. olyan mint tíz éve Amerikában, magamat bíztatom.. 3, max 3,5 napom van hátra óceán nélkül. Végülis miatta jöttem, őt meg már elhagytam. Azt hiszem, spanyolul az óceán szó nőnemű, megint elhagytam anyám, újjászülettem.

Éjjel megjött a fuldoklós, szuszogós, köhögős zarándok, és lecuccolt a szoba ellenkező végébe. Feküdtem a sötétben, tágra nyílt szemekkel bámultam a falat, és hallgattam ahogy minden pillanatban fuldoklik, éjszaka még durvább mint nappal. Nem tudom mennyi idő telt el, mikor összecuccoltam a sötétben, és felmentem a felső szobába. A német srác utánam. A köhögős még így is annyira fuldoklott, hogy egész éjjel tőle zengett a ház. Milyen lehet mikor 40-en vagytok a szobában és őkelme alszik az emeletes ágyad tetején?

Azt a sztorit szőttem a fickó köré, hogy egy kb. velem egykorú srácnál tüdő daganatot diagnosztizáltak, és kb. 2 éve eldöntötte, hogy nem kell több kemo, azóta se vágatta le a haját. A fogai is szörnyen néztek ki, de nem csöves volt, szuper kis hátizsák, jó cipő, hozzá képest én voltam a csöves. Ki tudja mi lehet a története? Semmit nem tudtam róla, de kimeredt szemekkel kombináltam a sötétben, kibámulva az ablakon, majd végre valahára elaludtam.

Lehet a tegnapi sörözés kicsit betett, de kb. délután egykor értem Ribadeo-ba. Az úton végig szemerkélt az eső, néha eltévedtem. Még a Ribadeo-ba vezető híd előtt elidőztem a parton, könnyes búcsút véve az óceántól.

Pápá1.

Pápá és napsütés:

A hídon elrontottam egy fotót, videó lett belőle, de most nagyon élvezem hogy nem sikerült. :)

Majd találkoztam a dagadt bokájú némettel a buszmegállóban.  Kb. 30 km-t kellett buszoznom, a menetred persze sehol, de a pultos pontosan tudta hogy 14.40. Kb. 35 perc volt az út, ennyi idő alatt 3 km-t tudnék metenni gyalog. Utána gondoltva, csak 12 km-t gyalogltam.. mégis minden bajom volt. Szúrt a mellkasom, kisugárzott a hátamra.

A madridi dán lány ezt úgy írta le, hogy a fájdalom csak jön és megy, aztán valahol máshol üti fel a fejét. A lábam többé kevésbé ok. Minjárt pihenhetek. Már csak 4 nap. Ezt az utat tettem meg ma, de nem kerültem meg az öblöt, csak átmentem a hídon:

Mononedo-ban azonnal a rendőrséghez irányítottak, hiszen ők adják a kulcsot az albergue-be. Nehezen de sikerült megtalálnom az internacionális kéz-láb spanyolommal a rendőrséget, amire nem volt kiírva hogy rendőrség, de zárva volt. Azt mondták majd figyeljem a rendőr autót.

Addig is irány egy vendéglő. Az legvonzóbb helyen pocsék volt a pincérnő modora, így inkább betértem egy kevésbé hívogató helyre egy menu del dia-ra. A pincér tűzoltó volt és örült hogy angolul beszélhetett velem, menu del dia-ként elkészítettek nekem amit akartam. :) A végén még egy szörnyű tiramisut is ettem.

Mire végeztem a rendőrség is kinyitott, kaptam egyszer használatos ágyneműt, a rendőr pedig elhozott az örsről az albergue-be. :)

Folyt. köv.