Vuno kiépítetlen strandja után luxustengerpartra kacsintok, majd a Blue Eye nevű forrásban gyönyörködöm, végül eljutok Gijocaster-be, az ország egyik történelmi központjába. Az éjszaka is itt köszönt rám.

5.20-kor kelés. 6-kor kellene reggelizni, de eltolom az időt, 6.45-kor vagyok fenn a törzshelyemen. Rendeléskor rákérdezek, tud-e valakit aki árul olíva olajat. Mert itt minden tele van olajfával. A pincér szülei is termelnek, ami ki van rakva az élelmiszerek közé félliteres ásványvizes üvegben. Kinyitja az egyiket hogy szagoljam meg. Kár hogy nem tudom, milyen az igazi oliva olaj. Én csak a spárosat ismerem, ami lehet olívát se látott. A kívánságom valóra vált, 3 üveg olíva olajjal távozom. Normális dolog ez vajon, hogy az utazás felénél olíva olajat veszek ajándékba a hazaiaknak? Cipelhetem még egy ideig.

Megkapom a csuda reggelit, a lángost házi meggydzsemmel. Megadom a módját a reggelizésnek, szöszmötölök, nézek ki a fejemből. Majd irány az út, viszlát Vuno!

Kisétálok, és egy várakozó kisteherautó dudál, hogy elvisz Sarandáig. Az úr halat szállít éttermekbe. 35 éves albán, 20 évet dolgozott Görögországban. Van egy 4 és egy 2 éves gyermeke, és egy éve jött vissza Görögországból. Kirak egy luxuséttermes strandon, hogy tíz perc múlva találkozunk, addig nézzek körül. A tiranai albánok járnak erre a helyre nyaralni, de most még túl korán van.

Mikor indulunk, hívja a főnöke, vissza kell fordulnia. Kirak, bocsánatot kér és megy vissza. Ö perc múlva megáll egy autó, lengyel turisták ülnek az autóban, elöl az idegenvezető, Beata, a sofőr lengyelül beszélő albán. Beata mondja, hogy vigyázzak magamra, mert sok mindent hallott az albánokról, mármint a nők és férfiak közti különbség miatti mély nemi egyenlőtlenségről. Szerencsére nem meséli el a tapasztalatait, csak mélyen a szemembe néz, hogy ígérjem meg, hogy vigyázok magamra.

A Kék szem nevű forráshoz tartanak, ez volt a mai titkos álmom, de mivel kerülőt kellett volna tennem, kihagytam volna. De mivel itt Albániában az ember minden titkos vágya teljesül, az is, amiről nem is tud, hát a Kék forráshoz tartok. A víze 4-7 fokos, és 7 köbméter víz áramlik fel másodpercenként, ami azonnal forrássá dagad. Körülötte dzsungelnyi bujaságú növényzet, a kék és zöld ezernyi árnyalata vesz körbe.

Fél órát töltünk itt, majd indulunk tovább. Visszafele mennek Saranda felé, de nem raknak ki. Beata azt mondja, hogy ott szállok ki, ahol biztonságos. Egy útszéli zöldségesnél állunk meg végül, az albán sofőr megkéri az ott álló két autó sofőrjét, hogy vigyenek el. Nem. Mondom Beatanak, hogy minden rendben, nyugodtan menjenek tovább. És köszönöm. Majd elbúcsúzunk, a lengyel csapat eltűnik, én meg maradok. Táblával stoppolok. Öt percen belül megáll egy autó, de nem arra megy ahova én, tovahajt. Majd megáll egy Mitsubishi Pajero. Ilyenben sem ültem még. Két idősebb fickó, meg egy fiatal. Kiderül, hogy az idősebb urak olaszok, a fiatalabb pedig Olaszországban élő albán. Gyönyörű az út, a hegyek, a sziklák, az olaszok folyamatosan fotóznak az iPhone-jaikról, és postolják a facebook-ra. Másfél óta alatt érünk el Gijocaster-be, és az olaszok felajánlják, hogy felvisznek a városba. A város három dombra épült, szóval elég jól jön, hogy kihagyom a 1,5 óra hegymenetet a hátizsákkal. A hostel is az óvárosban van, legalábbis az rémlik. A város fő jellegzetességét ebben képben foglalom össze:

Szürke kőpala háztetők, és a domboldalakba épült dupla boltíves házak. A város 2005-től az UNESCO világörökség része. A görögös név pedig szépen szimbolizálja az albán-görög történelmi „barátságot”. Kiszállunk körülnézni, az olaszok nagyon lelkesedek, fotóznak, beülünk bureket enni, sörözünk, majd betérünk egy szuvenír boltba, ahol az egyikük vesz egy Marubi könyvet, a másik egy helyi süveget.

Tiranában repjegyet kell foglalniuk holnapra, szóval elvileg sietnek. Az egyikük mutatja a cipőjét, hogy ő szereti a magyarokat, és egyszer majd eljön iMagyarországra, de egyenlőre csak a cipőit csináltatja nálunk. Cipőfetisiszta. :) Felajánlja, hogy hívjak fel otthon bárkit a telefonjáról, mert neki ez nagyon olcsó. Jófejség, de azért utazom, hogy teljesen megszokott kapcsolatok nélkül létezhessek picit, szóval nem jön, hogy bárkit is hívjak.

Ahogy sétálunk, többször is megpróbálnak levadászni a helyiek szállásajánlattal, kétszer bedőlök, de elég kiábrándító hogy egy kihalt lakásban-szállodában egyedül aludjak, angolul nem beszélő házigazdával.

Gijocastraban azonban még netkávézó is van, igaz, kicsit zárva. Így megkérem az egyik olasz urat, hogy szeretném használni a telefonját szálláskeresésre. Jobban megbízom az internetben, meg a Lonely Planet fórumban, mint a helyi szoba dealerekben. Keresgélek, ők meg szuper türelmesek. Megtalálom a legolcsóbb szállást a városban, és addig kérdezősködünk, míg végül fél óra múlva a hostel előtt raknak ki. Wow. Ilyen bánásmódban rég volt részem. Elmennek, én meg 1000 lekért alszom Gijocaster-ben. Csöves egy hely, fura recepciós bácsival, aki mellesleg a szálló melletti kocsmát is viszi. De szuper olcsó!

Feltámolygok a cellámba, zuhany, és beájulok. Mikor kezdek magamhoz térni, azonnal meg is éhezem. Benézek a szuvenír boltba, hogy segítséget kérjek, melyik helyet ajánlják vacsorázni. Sok vendéglátó ipari egység van itt, de a legtöbben férfiak ülnek csak. A szuvenírosok elirányítanak egy vendéglőbe: Kujtimi Restaurant. A pincér nagyon kimért, sosem tudom, hogy ez most az albán nőlenéző fej, vagy a saját arca.

Vega kaját kérek, legyen helyi. Mutat több dolgot az étlapon, de nincs kedvem dönteni. Lehetne mindet? Végül négy féle vega kajából rak össze egy tálat. Mikor látom hogy vérbeli szuper vendéglátóssal van dologom, már nem is zavar az arca. Luxus életérzés maximális elégedettséggel. Az étel, a sör és a víz 520 lek, 1040 Forint.

Következő este az Ohrid-tó partján szeretnék aludni. Ott lenni az ígért paradicsomban, ahol az embernek privát strandja van 15 Euro-ért. PRIVÁT STRAND!