Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Miért ilyen kedvesek a spanyolok?!

A panziós bácsi komolyan vette hogy hatkor akarunk indulni, mert pont hatkor bekopogtatott a kis köntösben a szobánkba, hogy idő van. Úgy kipattantam az ágyból, mint még soha, lelkiismeret furdalásom volt, hogy miattunk felkelt..

Fél órát szüttyögtünk, mire sikerült összepakolni, aztán irány az út. Rá három percre hogy kiléptünk az utcára, észrevettem, hogy elhagytam a sapkám. Mármint a kölcsönsapkám. Éda megvárt a padon, én meg visszarohantam a panzióhoz, felcsöngettem, közben elképzeltem milyen gondolatok lennének a fejemben, ha valakik miatt feleslegesen felkelek, majd mikor visszafekhetek végre a pihe-puha ágyikóba, csöngetnek. Megint lekukkantott föntről a bácsi az utcára, és mosolygott. (Fura.) Aztán felrohantam, és folyékony spanyoltudásommal, ami a kézzel-lábbal mutogatásból állt, elkezdtem magyarázni miért jöttem vissza, és elkezdtük keresni a sapkát, de sehol nem volt. Majd az ágyamról egy pillanat alatt lekapta és kirázta az ágyneműt, ahonnan végre előbújt a csintalan sapka. Elkezdett kacagni. Hálás voltam és meglepett. Hogy tud nevetni hajnali fél hétkor? :)

Aztán megint búcsút intettem, és Édával elindultunk a camino irányába.

Majd amint lehetőségünk volt, lementünk a partra:

Aztán étlen-szomjan gyalogolni kezdtünk. Pörögtek a percek, az órák, majd kiötlöttük, hogy minden elehtőt magunkba tömünk, ami nálunk van, talán jót tesz...

Végül elértünk Getáriába, ahol nem volt olcsó szállás, és tovább kellett mennünk.

Íme a JEL, amit követni érdemes. :)

Végül Zumaia-ban egy gyönyörű óceánparti városkában aludtunk, egy parti albergue-ben. :) Íme egy kép az ottani fákról. Sokáig tartott megszokni hogy mit tesznek arrafelé a platánokkal.

Ha érdekel a többi aznapi video, megnézheted ITT.

Itt pedig sok-sok info vállakozó kedvűeknek erről a szakaszról. Spanyolul van, de a lényeget bárki megérti. :)

3 Tovább

A stoppolásnak nincs köze a valószínűség-számításhoz

Március 21. 12.00, Franciaország, valahol Cannes mellett egy benzinkúton. Két turistának tűnő 30-as nőt egy rendőrautó kirak a parkolóban.

Hát, ezek voltunk mi. :) Egy kamionos sikálta az autóját, odamentem megkérdezni hova megy, mert mi San Sebastianba tartunk, hát, ő is arrafelé megy, mondta, nem túl lelkesen. Erre odalépett kalandtársam, és egy fél pillanat alatt kiderült hogy beszél olaszul. A kamionsofőr pedig olasz színekben tündöklő román állampolágár lévén kapott az alkalmon hogy lesz kivel diskurálnia, elárulta hogy Barcelona felé tart, és  elvisz minket, ha jó nekünk, hogy 13.00-kor tud indulni. :D Hát, már hogyne. :)

Kiálltunk stoppolni elégedetten, hogy bármi lesz, a fickó egy óra múlva felvesz minket. Negyed óránként megálltak a franciák, hogy ide-meg oda el tudnak vinni. Már ez is üdítő volt az Olaszországban tapasztaltakhoz képest. Elmúlt egy óra, és bepattantunk a kamionba. Mivel Éda beszélt olaszul, ő lent maradt az ülésen, én meg illegalitásba vonultam, és felmásztam a hálófülkébe. Élmény volt…


Mese egy kamion alvófülkéjéből

Öt óra döcögés után Béziers-ben kiszálltunk, majd a jószándékú sofőr elkezdte megkérdezni a spanyol kamionosokat, hogy nem visznek-e el minket. Azonnal kiderült, hogy a spanyol kamionosoknak megtiltották, hogy bárkit fölvegyenek. Kezdtem ideges lenni, pedig az egész úton nem voltam az. „Lemegy a nap, elmegy a stoppunk, itt bénázunk, ahelyett hogy megírnánk a táblát és úton lennénk.” Berobogtunk a benzinkútra, kértünk kartont, megrajzoltuk a SanSebastian táblánkat, megvolt még a SPAIN is. És végre kiálltunk. Ok, végre jó helyen vagyunk. :)

Az első autó elhagyott minket, majd megállt és visszatolatott. Azt mondta Bilbao-ba megy. (!!!!!) Kalandtársam emlékezett, hogy az ott van ahova mi megyünk. Éjjel 11.30-ra értünk be San Sebastian-ba. A francia származású Ventimiglia-ból induló üzletemberrel Éda végigtárgyalta az élet összes nagy témáját, család, szerelem, sors, munka, szenvedély. Mit mondhatnék? Ilyen a stoppolás, nincs köze a valószínűség számításhoz.

San Sebastian éjjel fél 12-kor kezdtünk el bolyongani a kihalt utcákon. Egy hotelben elirányítottak minket egy olcsóbb szállodába, ami mellett megláttunk egy panziót. Valaki lenézett az utcára az ablakból, és beengedett minket, majd betessékelt egy lakásba. A helyen erős kajaszag volt, és a pongyolás bácsi egy szót sem beszélt angolul. Megegyeztünk, hogy a hostel részben alszunk, és egy forró zuhany és egy órányi internezés után elégedetten szuszogtunk, hogy elinduljunk a nagy útra. Pedig a nehezén már túlszárnyaltunk.

És végezetül: a stoppolás utolsó napján kb 900 kilométert tettünk meg, ezen az útvonalon:


2 Tovább

Rendőrkaland a Cote d'Azur-ön

A  szerencse szárnyán szélsebesen repültünk a végcél felé. Ami persze a nagy út kezdetét is jelentette.

Tehát a 3. napon Ventimiliából, az olasz-francia határvárosból kellett eljutnunk a camino del norde első állomásához, Spanyolországba, Irun városkába. Eredetileg csak két napot terveztünk az utazásra, így minden egyes órát az igazi el camino elől vettük el. Ezért korán keltünk, és még napfelkelte előtt kigyalogoltunk a stoppos helyre.

Mindig nagy fejtörést okozott, mit írjunk a táblánkra. A SPAIN bevált Magyarországon, az ITALY Németországban, a Ventimiglia nem aratott nagy sikert Olaszországban.. Végül csak  a FRANCIA-t írtunk hajnalban, csak a határon szerettünk volna átjutni. Ez volt ez első "FRANCIA" tábla aznap. :)

 

Miután kijutottunk egy jó stopposhelyre, vártuk a napfelkeltét:

 



Majd szerencsésen átjutottunk a határon a francia riviérára:

 



Itt beragadtunk két órára. Se előre, se hátra. Mindketten biztosak voltunka abban hogy jó helyen állunk. Így végül felvett minket egy cirkuszi előadó mester, akinek 12 bohóca volt, és elvitt minket a pálya felhajtó felé,  öt perc alatt sínre tett minket, mivel amint kiszálltunk megállt a következő autó, aki elvitt Nizzáig a pályán, és kirakott az autópálya kapuknál. Az őrök azonnal nekünk estek, hogy pályán tilos stoppolni, kissé megalázó volt ahogy elkérték a papírjainkat és pillantgattak.. Azt mondták 45 perc múlva jön az egyik őr és elvisz minket a pályaudvarra.

(Két módszer van hosszú távú stoppoláskor. Az egyik hogy kiállsz a táblával, és megvárod még megállnak, a másik hogy térképpel leszólítgatsz embereket. Hosszú távú stoppnál az utóbbi sokkal jobban működik, de nem sikerült eddig rávenni magunkat, kicsit tolakodónak tűnt a módszer.)

Ebben a pillanatban azonban elszállt az összes ezzel kapcsolatos gátlásom. Végre ott voltunk az A8-as pályán, aminek a végén ott várt ránk Irun tárt karokkal. Nem akartam, hogy bárki közénk álljon. Odaugrottam egy monacoi csodaautóshoz, hogy elvinne-e egy benzinkútig, mert itt tilos stoppolni, de ő a reptéri benzinkút felé tudott volna kirakni minket, ami nem volt irányban. Közben az őrök azon röhögtek, hogy mit strapálom magam, mit képzelek, hogy egy monacói majd felvesz. Odamentem egy másik autóhoz, majd mikor megszólítottam őket, láttam, hogy rendőrök. Hm. Hello. :)

Kiálltam kalandtársam mellé stoppolni, integettünk az autóknak lelkesen. Már csak fél óránk volt. Erre odalépett a rendőr, hogy elvisz minket egy helyre ahol tudunk stoppolni. „Ez egy francia rendőrcsel” – gondoltam magamban. Beszálltunk. A rendőr folyékonyan beszélt angolul, beszéltettem, hogy kiderüljön, most tényleg hova is megyünk? Túl korrektnek tűnt. Aztán kirakott minket Cannes mellett egy tökéletes helyen, ahol étterem, benzinkút és parkoló is volt, elmondta, hogy hol stoppoljunk, hogy semmiképp ne álljunk ki a pályára, mert veszélyes. Mintha a „jó rendőr” prototípusa felkarolt volna minket. Ez maga a mennyország, még csak dél volt, és egyenes az út Irun felé. :)

0 Tovább

Olaszország és a stoppolás törvényét megszegve 2.

Omar és felesége elment Genovába, mi pedig beragadtunk egy benzinkúton, ahol alig volt forgalom. Többen is megkérdezték hogy elvigyenek-e Genováig, de nekünk az olasz-francia határváros, Venimillia lebegett a szemünk előtt.

Elkövetkezett a pillanat, mikor begurult egy rendőrautó a parkolóba, és egy rendőrnő szóba elegyedett Édával:

-        Mit csináltok itt?

-        Stoppolunk.

-        Hova mentek?

-        Spanyolországba.

-        Olaszországban tilos stoppolni. Nincs pénzetek? Miért nem mentek vonattal?

-        Hol a vonat?

-        Genovában.

-        És milyen messze vagyunk Genovától?

-        Úgy 60 km.

-        És hogy menjünk el addig?

-        Taxival?

-        OK.

Az arrogáns rendőrhölgy kiverte a biztosítékot. Társamban tudatosult hogy illegális dolgot művelünk, és hogy elvesztettük a konrollt. És hogy patthelyzetben vagyunk, se előre, se hátra. Bementünk a benzinkút melletti trafikba, és megkérdeztük mennyi időnkén járnak ide a rendőrök, azt mondták, ha unatkoznak, két óránként benéznek.

Fel volt adva a lecke, a feszültség egyre nőtt, hogy most mi lesz. Kb. óránként megállt valaki, és megkérdezte elvigyen-e minket Genovába (ahova Omar-ék mentek), de mi azt mondtuk nem, mi Franciaországba tartunk. Feszültek az idegszálak, amit szerencsére nem egymáson vezettünk le, csak kalandtársam feje a szétrobbanás határán volt. Kb. az a mennyiségnyi feszültség, amit én 12 évnyi stoppolás alatt éltem meg, neki most egyszerre volt benne a kobakjában. Aztán megbeszéltük, hogy mindegy hova megy a következő ember, mi beszállunk. És megállt egy fura figura egy bogárhátúval, hogy ő csak egy embert tud elvinni, de megbeszéltük, hogy nagyon kis helyet foglalunk. És elvitt Genovába, kirakott a pályaudvaron.

Vettünk egy vonatjegyet Ventimilliába, ott megszálltunk az első Hotelben. Megbeszéltük, hogy másnap napfelkelte előtt felkelünk, napfelkeltekor a stopposhelyen leszünk, mert órák úsztak el azzal, hogy reggeliztünk meg sétálgattunk Dezencano-ban. (Igaz megérte. :))

Elmentünk sétálni, mert látnom kellett a tengert. "Hol a tenger, hol a tenger? Ott van, biztos ott." Olajfekete volt, és ahogy a telihold világított, a sziklák koromfeketének látszottak.

Moon

A második napon 429 km-t jutottunk előre. Az útonal ITT

És a nap tanulságai:

1. Néha jó ha nem vagy képben. Addig minden ok volt amég kalandtársamban nem tudatosult hogy tilos stoppolni.

2. A hosszú távú stoppolás egyik alaszabálya, hogy korán kell kelni, ha törik, ha szakad. Nincs rá kifogás hogy miért nem indulunk el időben.

1 Tovább

Olaszország és a stoppolás törvényét megszegve 1.

Az autópálya sötétedés után, zuhogó eső kombóból a paradicsomi Dezencano-ba menekültünk, a szürke hideg Budapestről a tavasztól burjánzó olasz turisztikai kisvárosba.

A hotelben 9-től volt reggeli, és bár a hosszú távú stoppolás legelső szabálya, hogy napfelkeltére már egy jó stoppos helyen kell várni a tökéletes autóra, mégis 8-kor keltünk, és egy olasz reggelivel indítottuk a napot a családi hotelben. Utána pedig engedve a csábításnak elmentünk sétálni.

 


szólj hozzá: Garda-tó és havas hegy csúcsok

 

Aztán felrohantunk a hotelszobába, megírtuk a kis táblánkat.

 



És elindultunk végre. Már 11 óra volt mire sikerült kigyalogolni a városkából, és elkezdhettünk stoppolni. Legalább fél órát vártunk arra, hogy a rendőrök eltűnjenek a kiszemelt helyről, (HISZEN OLASZORSZÁGBAN TILOS STOPPOLNI) majd vagy egy órát álltunk egy helyen, ahol senki nem állt meg. Végül egy fickó útba igazított  minket hogy rossz helyen állunk, mert akik erre jönnek nem Milánó felé, hanem az ellenkező irányba mennek (no comment) és gyalogoljunk tovább vagy 500 métert… Amint kiértünk megállt egy dél-olasz 50 év körüli úr a fehér hajú törékeny anyukájával az anyós ülésen, és bepaszíroztak minket egy fehér Twingo hátsó ülésre. Milánó előtt egy olasz férfi vett föl minket egy csuda BMW-vel, és körbevitt minket a körgyűrűn, majd lerakott úgy, hogy Genova felé már egyenes volt az út.

Halkan jegyzem meg, hogy ha beragadunk a körgyűrűn, akkor több napot is veszthettünk volna, így óriási jócselekedet volt részéről. Egyébként a nyáron készült biciklivel az a camino-ra. ;-)

Azonban amint kiszálltunk összeakadt a bajszunk az autópálya felügyelőkkel, hisz autópályán és Olaszországban egyébként mindenhol TILOS STOPPOLNI. Ott voltunk tehát végre a tökéletes helyen, és egy ordítozó rendfenntartó közölte hogy mindjárt jön a kollégája aki elvisz minket a pályaudvarra…

De megállt egy csuda autó egy arab külsejű Omar nevű dél-olasszal és szőke angolul folyékonyan beszélő feleségével. :) Ahogy később elárulták, azért álltak meg mert: „mit keres itt ez a két őrült…” Genovába mentek, és kiraktak minket egy Genova előtti benzinkúton. Ekkor kezdődött a nap pszichésen legmegerőltetőbb része…

0 Tovább

elcamino

blogavatar

Utazó énblog. A Balkán gyöngyszeme, Albánia körbestoppolásáról, Kolumbia körbeutazásáról, illetve a Camino de Santiago zarándokútról.

Utolsó kommentek