A panziós bácsi komolyan vette hogy hatkor akarunk indulni, mert pont hatkor bekopogtatott a kis köntösben a szobánkba, hogy idő van. Úgy kipattantam az ágyból, mint még soha, lelkiismeret furdalásom volt, hogy miattunk felkelt..

Fél órát szüttyögtünk, mire sikerült összepakolni, aztán irány az út. Rá három percre hogy kiléptünk az utcára, észrevettem, hogy elhagytam a sapkám. Mármint a kölcsönsapkám. Éda megvárt a padon, én meg visszarohantam a panzióhoz, felcsöngettem, közben elképzeltem milyen gondolatok lennének a fejemben, ha valakik miatt feleslegesen felkelek, majd mikor visszafekhetek végre a pihe-puha ágyikóba, csöngetnek. Megint lekukkantott föntről a bácsi az utcára, és mosolygott. (Fura.) Aztán felrohantam, és folyékony spanyoltudásommal, ami a kézzel-lábbal mutogatásból állt, elkezdtem magyarázni miért jöttem vissza, és elkezdtük keresni a sapkát, de sehol nem volt. Majd az ágyamról egy pillanat alatt lekapta és kirázta az ágyneműt, ahonnan végre előbújt a csintalan sapka. Elkezdett kacagni. Hálás voltam és meglepett. Hogy tud nevetni hajnali fél hétkor? :)

Aztán megint búcsút intettem, és Édával elindultunk a camino irányába.

Majd amint lehetőségünk volt, lementünk a partra:

Aztán étlen-szomjan gyalogolni kezdtünk. Pörögtek a percek, az órák, majd kiötlöttük, hogy minden elehtőt magunkba tömünk, ami nálunk van, talán jót tesz...

Végül elértünk Getáriába, ahol nem volt olcsó szállás, és tovább kellett mennünk.

Íme a JEL, amit követni érdemes. :)

Végül Zumaia-ban egy gyönyörű óceánparti városkában aludtunk, egy parti albergue-ben. :) Íme egy kép az ottani fákról. Sokáig tartott megszokni hogy mit tesznek arrafelé a platánokkal.

Ha érdekel a többi aznapi video, megnézheted ITT.

Itt pedig sok-sok info vállakozó kedvűeknek erről a szakaszról. Spanyolul van, de a lényeget bárki megérti. :)