elcamino

A panziós bácsi komolyan vette hogy hatkor akarunk indulni, mert pont hatkor bekopogtatott a kis köntösben a szobánkba, hogy idő van. Úgy kipattantam az ágyból, mint még soha, lelkiismeret furdalásom volt, hogy miattunk felkelt..

Fél órát szüttyögtünk, mire sikerült összepakolni, aztán irány az út. Rá három percre hogy kiléptünk az utcára, észrevettem, hogy elhagytam a sapkám. Mármint a kölcsönsapkám. Éda megvárt a padon, én meg visszarohantam a panzióhoz, felcsöngettem, közben elképzeltem milyen gondolatok lennének a fejemben, ha valakik miatt feleslegesen felkelek, majd mikor visszafekhetek végre a pihe-puha ágyikóba, csöngetnek. Megint lekukkantott föntről a bácsi az utcára, és mosolygott. (Fura.) Aztán felrohantam, és folyékony spanyoltudásommal, ami a kézzel-lábbal mutogatásból állt, elkezdtem magyarázni miért jöttem vissza, és elkezdtük keresni a sapkát, de sehol nem volt. Majd az ágyamról egy pillanat alatt lekapta és kirázta az ágyneműt, ahonnan végre előbújt a csintalan sapka. Elkezdett kacagni. Hálás voltam és meglepett. Hogy tud nevetni hajnali fél hétkor? :)

Aztán megint búcsút intettem, és Édával elindultunk a camino irányába.

Majd amint lehetőségünk volt, lementünk a partra:

Aztán étlen-szomjan gyalogolni kezdtünk. Pörögtek a percek, az órák, majd kiötlöttük, hogy minden elehtőt magunkba tömünk, ami nálunk van, talán jót tesz...

Végül elértünk Getáriába, ahol nem volt olcsó szállás, és tovább kellett mennünk.

Íme a JEL, amit követni érdemes. :)

Végül Zumaia-ban egy gyönyörű óceánparti városkában aludtunk, egy parti albergue-ben. :) Íme egy kép az ottani fákról. Sokáig tartott megszokni hogy mit tesznek arrafelé a platánokkal.

Ha érdekel a többi aznapi video, megnézheted ITT.

Itt pedig sok-sok info vállakozó kedvűeknek erről a szakaszról. Spanyolul van, de a lényeget bárki megérti. :)

Március 21. 12.00, Franciaország, valahol Cannes mellett egy benzinkúton. Két turistának tűnő 30-as nőt egy rendőrautó kirak a parkolóban.

Hát, ezek voltunk mi. :) Egy kamionos sikálta az autóját, odamentem megkérdezni hova megy, mert mi San Sebastianba tartunk, hát, ő is arrafelé megy, mondta, nem túl lelkesen. Erre odalépett kalandtársam, és egy fél pillanat alatt kiderült hogy beszél olaszul. A kamionsofőr pedig olasz színekben tündöklő román állampolágár lévén kapott az alkalmon hogy lesz kivel diskurálnia, elárulta hogy Barcelona felé tart, és  elvisz minket, ha jó nekünk, hogy 13.00-kor tud indulni. :D Hát, már hogyne. :)

Kiálltunk stoppolni elégedetten, hogy bármi lesz, a fickó egy óra múlva felvesz minket. Negyed óránként megálltak a franciák, hogy ide-meg oda el tudnak vinni. Már ez is üdítő volt az Olaszországban tapasztaltakhoz képest. Elmúlt egy óra, és bepattantunk a kamionba. Mivel Éda beszélt olaszul, ő lent maradt az ülésen, én meg illegalitásba vonultam, és felmásztam a hálófülkébe. Élmény volt…

Mese egy kamion alvófülkéjéből

Öt óra döcögés után Béziers-ben kiszálltunk, majd a jószándékú sofőr elkezdte megkérdezni a spanyol kamionosokat, hogy nem visznek-e el minket. Azonnal kiderült, hogy a spanyol kamionosoknak megtiltották, hogy bárkit fölvegyenek. Kezdtem ideges lenni, pedig az egész úton nem voltam az. „Lemegy a nap, elmegy a stoppunk, itt bénázunk, ahelyett hogy megírnánk a táblát és úton lennénk.” Berobogtunk a benzinkútra, kértünk kartont, megrajzoltuk a SanSebastian táblánkat, megvolt még a SPAIN is. És végre kiálltunk. Ok, végre jó helyen vagyunk. :)

Az első autó elhagyott minket, majd megállt és visszatolatott. Azt mondta Bilbao-ba megy. (!!!!!) Kalandtársam emlékezett, hogy az ott van ahova mi megyünk. Éjjel 11.30-ra értünk be San Sebastian-ba. A francia származású Ventimiglia-ból induló üzletemberrel Éda végigtárgyalta az élet összes nagy témáját, család, szerelem, sors, munka, szenvedély. Mit mondhatnék? Ilyen a stoppolás, nincs köze a valószínűség számításhoz.

San Sebastian éjjel fél 12-kor kezdtünk el bolyongani a kihalt utcákon. Egy hotelben elirányítottak minket egy olcsóbb szállodába, ami mellett megláttunk egy panziót. Valaki lenézett az utcára az ablakból, és beengedett minket, majd betessékelt egy lakásba. A helyen erős kajaszag volt, és a pongyolás bácsi egy szót sem beszélt angolul. Megegyeztünk, hogy a hostel részben alszunk, és egy forró zuhany és egy órányi internezés után elégedetten szuszogtunk, hogy elinduljunk a nagy útra. Pedig a nehezén már túlszárnyaltunk.

És végezetül: a stoppolás utolsó napján kb 900 kilométert tettünk meg, ezen az útvonalon: