elcamino

Visszatekintve a gyaloglós napokra, ez a nap volt a leghúzósabb. Nemcsak azért, mert nem gondolkodtunk, nem voltunk tisztában az erőforrásainkkal, és nem voltunk felkészülve, hanem ezért is, mert nem hallgattunk a jelekre, még ha a jel hiteles forrásból származott is.

Ifjúkori hévvel elindultunk a mesés Zumaia-ból a reggeli csípős hidegben. Tanultunk a tegnapi éhgyomros kísérletből, és bőségesen bereggeliztünk. Faltuk a kilométereket, a friss levegőt, a Pireneusok látványát, az óceánt, a valószínűtlenül zölden világító réteket. Órák teltek el, és észrevettünk egy kis épületet a dobtetőn. Mi lehet ez? WC. Lehet, ez senkit nem nyűgöz le így leírva, de ott és akkor olyan volt mintha egy marék gyémántot kaptunk volna. :)

Majd találkoztam kedvenceimmel, a luxusjuhokkal. Nem hiszem hogy ismerek olyan embert ezen a földkerekségen, aki nem cserélne velük:

Megérkeztünk egy városkába, ahol a szintkülönbségeket lifttel vészelik át a spanyolok, és a camino is a lifteken keresztül vezet. :)

Mivel nagyon korán indultunk, gyorsan pörögtek az órák, sebesen fogytak a kilométerek, és fél 12-re megérkeztünk Deba városába. 21 kilométer volt a hátunk mögött, és szétcsattantunk az energiától. Nem kellett volna. Ez a kis hegyet másztuk meg délelőtt Zumaia-tól Debaig.

És ez volt előttünk. Talán jobb is hogy nem láttuk.

A panziós bácsi komolyan vette hogy hatkor akarunk indulni, mert pont hatkor bekopogtatott a kis köntösben a szobánkba, hogy idő van. Úgy kipattantam az ágyból, mint még soha, lelkiismeret furdalásom volt, hogy miattunk felkelt..

Fél órát szüttyögtünk, mire sikerült összepakolni, aztán irány az út. Rá három percre hogy kiléptünk az utcára, észrevettem, hogy elhagytam a sapkám. Mármint a kölcsönsapkám. Éda megvárt a padon, én meg visszarohantam a panzióhoz, felcsöngettem, közben elképzeltem milyen gondolatok lennének a fejemben, ha valakik miatt feleslegesen felkelek, majd mikor visszafekhetek végre a pihe-puha ágyikóba, csöngetnek. Megint lekukkantott föntről a bácsi az utcára, és mosolygott. (Fura.) Aztán felrohantam, és folyékony spanyoltudásommal, ami a kézzel-lábbal mutogatásból állt, elkezdtem magyarázni miért jöttem vissza, és elkezdtük keresni a sapkát, de sehol nem volt. Majd az ágyamról egy pillanat alatt lekapta és kirázta az ágyneműt, ahonnan végre előbújt a csintalan sapka. Elkezdett kacagni. Hálás voltam és meglepett. Hogy tud nevetni hajnali fél hétkor? :)

Aztán megint búcsút intettem, és Édával elindultunk a camino irányába.

Majd amint lehetőségünk volt, lementünk a partra:

Aztán étlen-szomjan gyalogolni kezdtünk. Pörögtek a percek, az órák, majd kiötlöttük, hogy minden elehtőt magunkba tömünk, ami nálunk van, talán jót tesz...

Végül elértünk Getáriába, ahol nem volt olcsó szállás, és tovább kellett mennünk.

Íme a JEL, amit követni érdemes. :)

Végül Zumaia-ban egy gyönyörű óceánparti városkában aludtunk, egy parti albergue-ben. :) Íme egy kép az ottani fákról. Sokáig tartott megszokni hogy mit tesznek arrafelé a platánokkal.

Ha érdekel a többi aznapi video, megnézheted ITT.

Itt pedig sok-sok info vállakozó kedvűeknek erről a szakaszról. Spanyolul van, de a lényeget bárki megérti. :)