Kelés. Reggeli a fura német 22 éves lánnyal, meg a fura útiastársával, meg a dán csajjal. Aztán 20 km 6 óra alatt. Még éreztem a lábaimat, addig a 10 km is sok volt.. Naviát meg se tudtam nézni, de kb olyan mint Luarca. Aztán buszra pattantunk a dán lánnyal, és 25 perc alatt ott Tapia-ban. A buszmegálló melletti bárban a pultos egy teljes térképet rajzolt abból az 5 perces távból, amit az albergue-ig kellett megtennünk.

Kezd camino hangulat lenni, a dán lány, egy német pasi akinek annyira be van durranva a lába hogy napi max 5 km-t tud megtenni, azt is begyógyszerezve, 2 osztrák nő, egy 40 és egy 50 éves, mind2 a szülinapja miatt van itt. (mint én) két francia 22 év körüli fiúcska, 2 biciklis és még egy német nő.

Az albergue az óceán partján van, egy olyan helyen amiről álmodni sem mernék, mert csak  a valóságban létezhet:

Majd lementünk sörözni az öbölbe. Mindenki előadta a story-ját, az imidzsét, a fáradtságát. Megpróbáltam megörökíteni egy fotón a naplementét meg az öblöt, ez lett :)

Ilyen lehet annak a camino, aki a francia utat választja. Vagy aki szezonban jön. Kicsit elszoktam a társaságtól, az emberektől, de érdekes volt. Megittam két sört, majd loptam egy két pillanatot az ócántól.

Ezzel az végtelen fáradhatatlan erővel nem lehet betelni. De én fáradt vagyok.