elcamino

Lehet a tegnapi sörözés kicsit betett, de kb. délután egykor értem Ribadeo-ba. Az úton végig szemerkélt az eső, néha eltévedtem. Még a Ribadeo-ba vezető híd előtt elidőztem a parton, könnyes búcsút véve az óceántól.

Pápá1.

Pápá és napsütés:

A hídon elrontottam egy fotót, videó lett belőle, de most nagyon élvezem hogy nem sikerült. :)

Majd találkoztam a dagadt bokájú némettel a buszmegállóban.  Kb. 30 km-t kellett buszoznom, a menetred persze sehol, de a pultos pontosan tudta hogy 14.40. Kb. 35 perc volt az út, ennyi idő alatt 3 km-t tudnék metenni gyalog. Utána gondoltva, csak 12 km-t gyalogltam.. mégis minden bajom volt. Szúrt a mellkasom, kisugárzott a hátamra.

A madridi dán lány ezt úgy írta le, hogy a fájdalom csak jön és megy, aztán valahol máshol üti fel a fejét. A lábam többé kevésbé ok. Minjárt pihenhetek. Már csak 4 nap. Ezt az utat tettem meg ma, de nem kerültem meg az öblöt, csak átmentem a hídon:

Mononedo-ban azonnal a rendőrséghez irányítottak, hiszen ők adják a kulcsot az albergue-be. Nehezen de sikerült megtalálnom az internacionális kéz-láb spanyolommal a rendőrséget, amire nem volt kiírva hogy rendőrség, de zárva volt. Azt mondták majd figyeljem a rendőr autót.

Addig is irány egy vendéglő. Az legvonzóbb helyen pocsék volt a pincérnő modora, így inkább betértem egy kevésbé hívogató helyre egy menu del dia-ra. A pincér tűzoltó volt és örült hogy angolul beszélhetett velem, menu del dia-ként elkészítettek nekem amit akartam. :) A végén még egy szörnyű tiramisut is ettem.

Mire végeztem a rendőrség is kinyitott, kaptam egyszer használatos ágyneműt, a rendőr pedig elhozott az örsről az albergue-be. :)

Folyt. köv.

Kelés. Reggeli a fura német 22 éves lánnyal, meg a fura útiastársával, meg a dán csajjal. Aztán 20 km 6 óra alatt. Még éreztem a lábaimat, addig a 10 km is sok volt.. Naviát meg se tudtam nézni, de kb olyan mint Luarca. Aztán buszra pattantunk a dán lánnyal, és 25 perc alatt ott Tapia-ban. A buszmegálló melletti bárban a pultos egy teljes térképet rajzolt abból az 5 perces távból, amit az albergue-ig kellett megtennünk.

Kezd camino hangulat lenni, a dán lány, egy német pasi akinek annyira be van durranva a lába hogy napi max 5 km-t tud megtenni, azt is begyógyszerezve, 2 osztrák nő, egy 40 és egy 50 éves, mind2 a szülinapja miatt van itt. (mint én) két francia 22 év körüli fiúcska, 2 biciklis és még egy német nő.

Az albergue az óceán partján van, egy olyan helyen amiről álmodni sem mernék, mert csak  a valóságban létezhet:

Majd lementünk sörözni az öbölbe. Mindenki előadta a story-ját, az imidzsét, a fáradtságát. Megpróbáltam megörökíteni egy fotón a naplementét meg az öblöt, ez lett :)

Ilyen lehet annak a camino, aki a francia utat választja. Vagy aki szezonban jön. Kicsit elszoktam a társaságtól, az emberektől, de érdekes volt. Megittam két sört, majd loptam egy két pillanatot az ócántól.

Ezzel az végtelen fáradhatatlan erővel nem lehet betelni. De én fáradt vagyok.