Az este nagy részében sörözünk a parton, fura alakok fura ajánlatokkal álnak elő, majd elmegyünk az egyetlen helyre ahol Tagangán épp buli van.

Ülünk a parton, hátunk mögött a Karib-tenger, hajók, csillagok, utcakutyák mindenhol. Faggatjuk a túravazetőnket. Kiderül, hogy termesztett már banánt, kokát, volt szakács a Ciudad Perdida-n, és két éve vezet túrákat. Most 26 éves, és tanul. Meg hogy nagyon furának tartotta, hogy az angol lányt, Camillát hagyták a sérült lábával a barátai hátra maradni, mert egy columbiai sose tenne ilyet. Elgondolkoztunk, mi a jobb? Ha a kolumbiai férfiak segítenek a nőknek, előzékenyek, törődnek velük, mindig hazakísérnek, közben meg simán otthon hagyják az asszonyt a gyerekekkel és elmennek bulizni, vagy a holland férfiak, akik sose segítenek, végigvonszolhatod az óriás bőröndödet a városon anélkül, hogy akár egyszer is megkérdezzék, hogy segíthetnek-e, viszont minden vasárnap lelépnek a gyerkőcökkel két órára a játszótérre, és a feleség meg teázgat a barátnőivel. Magyarország talán a kettő között van. Lehet, hogy segítenek a buszon, ha jó napod van, de nem valószínű, hogy apuci heti 2 óra szabadságot ad anyucinak vasárnaponként.

Isszuk a söröket a parton, közben mellénk szegődik egy iraki fiú, egy csapat utcakutyával, aki azt magyarázza, hogy most éppen kipróbálja milyen törvényen kívülinek lenni. Többször kínálnak a helyi árusok spacecake-kel. A túravezető fiú, aki termeszett már kokát,  nem tudja mi az. Végül leesik, hogy azért olyan sok itt a drog, mert egy hippifaluban vagyunk. (és épp Kolumbiában)

Aztán a fiú aki 5 napig gondunkat viselte a túrán, elvisz minket táncolni is. A helyen nulla kolumbiai zene szól. Hallatszik, hogy főleg turistákból élnek, és csak külföldi számok mentek. Bizarr, hogy életem első kolumbiai party-ján gyakorlatilag MTV szól, és a bulizók többsége angolul beszél. Összefutunk az elveszett városból megismert csapattal is, az angol fiúkkal és a holland lányokkal. Majd elkezdek Judit táncpartnerének a barátjával táncolni, egy szörnyen béna helyi fiúval. Feltűnően unatkozom tánc közben. A srácok hoznak Aguadiente-t (ányizspálinkát). Lehet nagy megtiszteltetés, de attól még nem untom kevésbé az egészet. Itt vagyok egy teraszon, szól az MTV, csillog a tenger a hátam mögött, egy szörnyen csúnya és béna fiúval táncolok. Hol vannak a salsa ördögei kérem szépen???

Majd a buli egyszer csak véget ér egykor, mikor ez ember kezdene belemelegedni. Kimegyünk a partra, és várjuk, hogy a rendőrök eltűnjenek és egy illegális buliban folytathassuk az éjszakát. Várunk, várunk, part, helyi arcok, hogy ne legyen feltűnő, hogy csak ketten vagyunk csajok, hozzácsapódtunk az angol srácokhoz, akik igazából nulla biztonságérzetet adtak, de legalább van néhány ismerősnek tűnő arc.

A rendőrök egyszer csak elmennek, és elindulunk a buliba. Útközben nem teljesen tiszta honnan származó srácokkal megyünk, de szőkék voltak, és angolul beszéltünk, azt hiszem, németek. Aztán az angol-holland ismerőseink felszívódtak, és egy helyi fiú egy sötét utcára mutogat, hogy erre kell menni. Nem hiszem, hogy bármi baj lehetne, de nem érzem 100 százalékig biztonságosnak a helyzetet, és hazaslattyogtunk a kivilágított utcán.

A szálláson felmegyek teregetni a tetőre, és véletlenül felébresztem az egyik függőágyban szendergő fiút. Integet, hogy menjek oda, ignorálom. Majd visszamegyek a szobába és alvás. Sötét van. Szinte alszunk. Zörörg az ablak finoman. Zörög. Szólok Juditnak hogy hallod? Nem. Felkapcsolom a villanyt nagy dirrel durral, kinyitom az ajtót, és ott áll a függőágyas fiú, kérdezi, hogy itt van Tomi? Ez a szituáció a nap vicce. Sztem fele annyi idős, mint én.