Ma este érkezünk meg az Elveszett Városba. Semmi más nem választ el kettőnket, csak egynapi hegymenet. Az úton még a cukornád készítésből is kapunk leckét, és a sámán felesége meggyógyít egy kibicsaklott lábat 2 perc alatt.

Reggeli életérzés video a 2. táborhelyen.


szólj hozzá: 6. nap: reggel a táborhelyen

Reggel ugyan korán indulunk, de a nagy reggeli ma se marad el. Toast, papaya, stb. Igazából mindig annyira buja reggeli, hogy nem is emlékszem, hogy mi volt.

Aztán nekivágunk a dzsungelnek, újabb pihenőhelyek, újabb fürdések. Az egyik táborhelyen egy cukor kinyerésére alkalmas szerkezet fogad, és Wilson megint kitesz magáért. A szakácsunk szed nekünk a cukornádból, és Wilson elmagyarázza, hogyan használják a mai napig ezt az elég ősinek tűnő szerkezetet.


szólj hozzá: 6. nap: Hogyan készül a nádcukor

Mikor megérkezünk a Ciudad Perdida alatti szállásra, Camilla kibicsaklott lábát megmasszírozza a sámán felesége.


szólj hozzá: 6. nap: Indián masszázs

2 percig tartott az egész, de sokkal jobban néz ki. Odagyűlnek az indián gyerekek is kíváncsian. Ki figyel kit?

Majd kapunk tésztát ebédre, végre nem egy pazar lakoma. Wilson azt mondja, nem megyünk föl az Elveszett Városba, mert sötét az ég alja, ami azt jelenti, esik. Nem is látszik a hegy teteje.

Aztán meg azt mondja, megyünk, mert kék az ég alja. Szóval megyünk. Először gyors folyású hegyi folyó mellett mászunk, majd átkelünk a folyón. Camilla Wilson hátán jut át a rossz lábával. Már csak 1200 lépcsőfok. Felvánszorgunk, bevallom nagyon nem bírtam. Nem bírom a párát, nem bírom a hegymenetet.

Fönt vár a csuda hely. Az őslakos indiánok 1600 körül menekültek el, majd 50 éve jöttek vissza. Több száz házban több száz család lakott itt. Csak mi vagyunk. 12 turista, Wilson, és a katonák. Az egész gyönyörű. Igazából leírhatatlan, felfoghatatlan. Nem tudom, milyen lehet a Machu Pichu, de itt nem volt emberáldozat. Végtelen nyugalom van a kövekben, a levegőben, a növényekben, a hegyekben.