Csalódtam Cartahenában, de amint kimondtam, azonnal visszapattant a labda, és a város megmutatta valódi önmagát.

Még egy nap Cartagena. Istenit reggelizünk, avéna és arépa. Imádok reggelizni, főleg ha valaki a kezembe nyomja, és főleg ha a reggelivel teljesen beleolvadhatok a helyi szokásokba. Az arépa (kukoricalepény fehér kukoricából, most épp sajttal) isteni.

Majd sétállunk körbe, tinto-t keresünk, de nincs. Nem szeretnék az utcai tinto árusoktól kávét venni, mert műanyag pohárban adják és Kolumbiában annyi a látható szemét, hogy nem szívesen járulok hozzá az összképhez. De nem kapunk. Később kiderül, hogy itt azért nem árulnak kávét, mert meleg van, és a kávé arra való úgy látszik, hogy kicsit melegítsen. Kimegyünk Cartagena turisztikai negyedéből, csövesebb utcákra tévedünk. Itt szintén vannak boltok, éttermek, de olcsóbb minden. Aztán Juditot megszólítja egy bácsi egy étteremből, és kiderül hogy tart tinto-t. A hely nagyon kellemes, a tinto szuper cukros. Annyira bejön a hely hangulata, hogy iszunk még egy kört, aztán hazamegyünk.


szólj hozzá: 12. nap: Cartagena hétköznapok

A hostelben befekszem a tévé elé, megy egy jóbarátok szerű film spanyol kivitelben, majd veszek egy sört. Délelőtt 11 van. Berregnek a ventillátorok, hőség. Miután vége a csuda sorozatnak és elfogy a sör, nekiindulunk megint. Veszünk ebédnek valót, és hazamegyünk főzni. Judit banánt süt. Papaya és tayronai mangó az első fogás, majd saláta és sült banán, végül az a fura bogyós gyümölcs, ami hasonlít kinézetre a szőlőhöz, de ki kell szippantani a belsejét a bogyónak és le kell szopogatni a gyümölcsöt a magról. Mivel nem vagyok hozzászokva ilyen gyümölcsökhöz, begörcsöl a nyelvem. Nehéz itt az élet.

Már négy óra van, megint tévé bámulás, de Judit kirángat. Sétálunk. Naplementét akarunk nézni borozgatva a tengerparton, útba ejtve a halászokat, mert az öcsém cápafogat rendelt ajándéknak. Halászokat nem találunk, pénzünk nincs, így marad a naplemente bámulás.
„napot soha még így égni hol a bokor víz és viskó, s még a beton is érzéki” Fura az élet. Ezért jöttem ide, de nem érzem. Judit megkérdezi, erre számítottam-e, mondom hogy nem. Azt hittem hogy itt mindenki mindig táncol, énekel és remeg a levegő. Nem tudom mit hittem.

Kis kamerám ezt rögzítette képben és videóban:


szólj hozzá: 13. nap: cartagenai naplemente

Mikor vége a naplementének, sétálunk tovább az óvárosban. Zenészek. Buena Vista Social Club életérzés. Judit azt mondta beszóltam Cartagena-nak, ő meg visszaszólt. Él a zene, a bácsi hangja is igazi, van benne minden, amire vágytam. Sóhaj. :) Finomság, erő és szenvedély. Véget ér a jelenés, és elindulunk haza. Útközben a téren zene, táncosok, színek, ritmus, zsizsgés, nem spórolnak semmivel. A táncosok. Mikor viszont körbekalapoznak, a nézők annál inkább. Ezt a videót akár én is csinálhattam volna:

Továbbmegyünk, egy zenés klubot keresünk, amit a helyi Pesti Estből néztünk ki, de a hely be van zárva. Mellette kurvák. Fiatalok. Egy terhes. 6-8 hónapos lehet. Bemegyünk egy Salsa Bárba, ahol 8 000 a sör. Kimenekülünk és irány a bolt. Majd inkább egy utcai árustól veszünk sört. Leülünk az utcán közel a parthoz, chill out zene szól. Fura, de jó.

Indulunk, és útközben egy utcai buliba ütközünk. A társaság angolul és spanyolul is beszél egymással, valószínű elszármazott, meggazdagodott kolumbiaiak. Rendelik a zenéket az összeverbuválódott utcazenész bandától. Táncolnak, fizetik a muzsikusokat. Az egyik zenész bedobja a törülközőt, nem kapott annyit, amennyit szeretett volna, de egy percen belül van utánpótlása, és folytatódik a buli. Olyan mintha egy filmet néznék az utcapadkáról. Szépen felöltözött gazdag kolumbiaiak buliznak a szálloda előtt, ez valami olyasmi, amit vártam a várostól. Ettől a buja párás várostól. Ha szerelmes lennék, lehet ide jönnék. Lovaskocsikáznék. Szép ruhában járnék, mert a turisták által kedvelt óváros olyan mintha egy divatbemutatóba csöppentél volna. Lehet szerelemtől részegülten táncolnék az utcán. Lehet hogy csak azért nem érezem ezt a várost mert nem vagyok szerelmes?

Aztán vége a bulinak. A gazdag társaság elillan, a zenészek és a bámészkodók szétreppennek. Az utcán csak néhány járókelő, Cartagena szelleme megmutatta magát, majd köddé foszlott. Tévelygünk tovább, egy kávézóból elkapjuk az utolsó dalt.


Vajon hol lakunk? Valahogy hazakeveredünk végül. És mit csinálunk holnap? Judit tervezgető hangulatban van, én meg csak lebegek a melegben, fél szemmel valami vámpíros bugyuta filmet nézek. Judit észreveszi, hogy nem figyelek, még ő görcsöl. Mi legyen? Mompos? Messze van. Sárvulkán? 3 órát kell zötyögni és visszafele van. Legyen a hajókirándulás ahol korallokat lehet nézni. Bingo. Mindenki nyugodt, megvan a holnapi terv.