elcamino

"Csak vagyok. Szavak nélkül. Elúszom az orákulumhoz. Luca azt mondta, ússzak be a strand melletti sziklák mellé, és kérdezzem meg, találkozunk-e még. Érzem, hallom, kicsit félek. Nem vagyok nyugodt. Mintha haragudna."

Reggel nincs erőm felkelni, pedig Luca 5.30-tól vár. 6 körül vakarom ki magam, teázunk, és felmegyünk a törzshelyünkre reggelizni. Még mindig farkas éhes vagyok és fáradt. Vicces, hogy elég ha egy hétig nem eszem és alszom rendesen, a testem már intenzív jelzéseket ad. Két kávét is elkortyolgatok a biztonság kedvéért. Íme a csuda reggeli. Házi meggydzsem lángoskával. Amit ők palacsintának hívnak.

Majd megjelenik még két olasz a csapatból, ők is megreggeliznek, majd irány a hostel. Ez a vunoi flóra, mindenhol olajfák:

Az olaszok pakolnak, én meg a kanyonba készülök. Ez itt a helyi program. Az olaszok mennek a hajóhoz haza, engem kiraknak a kanyon felé vezető úton. Soha viszlát csuda olasz fiúk.

Levánszorgok a kanyonba, fél óra gyaloglás az egész. De hogy jövök vissza?

Mindegy. A kanyonban alig vannak. Ez a nekem való hely. Ha néhány év múlva kiépül, vége lesz a nyuginak. Bár a legközelebbi strandól átjönnek motorcsónakokkal, yachttal. Vajon van olyan hely ezen a földön, amit nem piszkít össze az ember zajjal, szeméttel? Vajon ha idehozzák a kaját, az italt, a sört, az üres pet palackot és a szemetet miért nem tudják elvinni? Hogy is van ez?

Szóval a hely egy csoda. A strand mellett barlangokat vájt a tenger a sziklákba, behúzódom az egyikbe. Jól esik egyedül lenni, egy hostelben sosincs egyedül az ember. Ott mindig szuper nyitott és izgalmas utazók veszik körül, akik folyamatosan beszélgetni akarnak. Ki vagy, honnan jöttél, mit csinálsz, meddig vagy itt, miért vagy itt? Miért pont Albánia? Mit láttal, mik a terveid, mit érdemes megnézni. Néha fáraszt, néha hasznos.

Szóval déltől, félig szenderegve egy barlangban, néha szenderegve, néha becsobbanva, úszva, dinnyét töve magamba, csak vagyok. Szavak nélkül. Elúszom az orákulumhoz, legalábbis az olaszok azt mondták ússzak be a strand melletti sziklák mellé, és kérdezzem meg a sziklát, találkozunk-e még. Érzem, hallom, kicsit félek. Nem vagyok nyugodt. Mintha haragudna. Mondták a srácok, hogy először olyan, mintha mérges lenne, de nem várom meg mi történik. Nyugtalanít ez a hang. A tenger végtelen hullámzása, ahogy becsapódik a mélyebb barlangokba, ez az örök rombolás (építés) a jelenbe ragadt embernek félelmetes. Aztáán egy kisebb barlangból hallatja a hangját, mélyen, dühösen. De lehet csak bölcsen utánam szól. Sose tudom meg. Lehet csak azt ijeszti meg akiben van félelem.

Napozom, szunyókálok, majd illene a kanyont is felfedezni. Az első száz méter után észreveszem, hogy itt a kanyont az emberek óriás toalettnek vélik. Próbálok túllépni ezen. Aztán lassan fölém emelkednek a falak, és lüktet a természet. Minden ciripel.

Kellemesen hűvös van. Majd van egy pont mikor visszafordulok, mert már nem tudom merre tudnék tovább jutni. Visszafele könnyebben, lendületesebben haladok, azt hiszem kipihentem magam, visszatért az erőm. Még csak 6 óra, de az emberek már indulnak vissza. Fél óra hegymenet, onnan egy hosszú bekötőút a Vuno felé vezető útra. A többieket a hosteles fuvarozta, de mivel nálam az utazás a totális szabadságról, és nem az időhöz kötöttségről szól, ezt a lehetőséget figyelmen kívül is hagyom. Ahogy egyre feljebb és feljebb jutok, úgy tárul körém a látvány, ahogy a hegyet körbeöleli a végtelen tenger.

Mikor felérek a parkolóba, stoppolni kezdek. Az első autó megáll. A srác eldobatja velem a dinnye héjat, hogy csak a neylont vigyem haza. Íme a magyarázat hogy miért van tele szeméttel a hely. A pár boszniai, picit távolságtartóak. Himare-ban van a szállásuk, onnan mennek körbe, kereken. Kiraknak a kedvenc vunoi éttermemnél, ami bolt is egyben, így vehetek gyümölcsöt. Elégedett vagyok. A hostelben bekrepált a vízrendszer. Azon szerencsés ember vagyok, aki még a csapból épphogy csörgedező vízzel le tudja mosni magáról a sót. magamra kenek, vagy fél deci helyi olíva olajat, a sódömping után értékeli a bőröm. Még folytatom az antiszociális létezést, de sötétedés után rákényszerítem magam a kommunikációra. A hostelt futattó lányt interjúvolom, mit ajánl, mit érdemes megnézni. Azt mondja szép a Gijocaster felé vezető út. Közben egy apa-fia utazó páros is bekapcsolódik a beszélgetésbe, ők az Ohrid-tó partjáról jöttek. 16 Euro-ért béreltek szobát a tóparton, a macedóniai oldalon: Trpejcában. este tíz óra, és kész a terv, hova tartok másnap reggel. Sarandán keresztül Gijocaster, majd Korce-n keresztül Voskopoje, az ország régi központja. És innen Pogradecen keresztül Ohrid. Ott váltok pénzt, és megyek Trpjecába. (lehet ez utóbbi csavart kihagyom) Szóval minden tökély, a kép összeállt.

Még beszélgetek picit a svéd családdal, az apa 27, az anya 31, a gyerkőcök 6 és 8. A felnőttek vegánok, a gyerkőcök húsevők. Micsoda csuda bevállalós család. Mivel elég csórók, minden nap főznek, hostelben szállnak meg, de mennek. Nem tartja őket vissza hogy kevés pénzük van.

Tiszteletbeli olasz leszek, temlom mentő projektet dokumentálok, majd életemben először megmártózom a Jón-tengerben. Szép az élet. :)

Hajnali kettőkor ébredek, keresem a WC-t. Két fiú ül a küszöbön, beszélgetnek. Megkérdezem hol a mosdó. Kérdezik jól vagyok-e, mert aggódnak értem. Mondtam hogy igen, csak egy hete nem aludtam. Erre felpattannak, zseblámpát keresnek, és a kezebe nyomják. Levánszorgok a mosdóba, alszom tovább.

5.40-kor csörög az órám, felpattanok. Még mindig két fiú ül a küszöbön, és beszélgetnek. megkérdezem félálomban, kérnek-e teát. Kiderül, hogy ők a sátorban alszanak, mert ez egy hostel és camping egyben. És felébresztették őket az állatok. Egyikük annyira megijedt hogy nem tudott tovább aludni. nem csoda. :)

Apa-fia párosnak néznek ki. Teázunk, majd kiderül, hogy olaszok, és kapok tőlük kávét. :)

Nem tudom, mit akarok ma csinálni, de azt érzem, hogy a testem kivan. Éhes vagyok. Invitálom őket reggelizni. Rántottát eszem, kávéval. Visszafele jövet eljövünk egy templom mellett. Gyönyörű, kétszáz éves ortodox templom.

Csak ámulok, mi van itt. A hostel lakói mind a templomot csodálják. Majd az olaszok kitalálják, hogy ők nem várják meg még összedől ez a csoda, készítenek egy alátámasztást a tetőnek, mert az egyik tetőgerenda látványosan feladta. Luca, a legfiatalabb olasz meghív, hogy csatlakozzak hozzájuk a templom projektben.

Nem nagyon értem mi folyik itt, honnan jött a kattanásuk, hogy templomot akarnak javítani, de izgalmas projektnek néz ki. Bepattanok a négy olasz mellé az autóba, és átmegyünk Himare városkába. Út közben megállunk, mert az út mellett egy fickó rakia készítő szettet árul. Magyarán mondva réz pálinkafőző üstöt. 35 Euro. Nézek nagyokat. Ha nem lenne ilyen nagy, esküszöm vinnék a tesómnak egyet haza. Vagy bárkinek. Olaszországban ugyanez a cucc 600 Euro. Szóval megbeszélik, hogy egy óra múlva találkozunk, mikor viszafelé jövünk, mert most fontos templom projektben veszünk részt.

Betérünk egy boltba, de az eladó hölgy nem beszél csak albánul, és egyértelműen fél a négy olasztól, pedig aztán ezek a srácok a tündér pasi kategóriába vannak sorolva. Tovább megyünk, egyik helyről a másikba, festék boltban beszélnek angolul, onnan tovább küldenek egy építkezési telepre, ahol meg olaszul beszélnek. Néha azt hisszük értik hogy mit akarunk. Valószínű egy kukkot sem értenek mi a cél, csak tovább küldenek egy másik boltba. A negyedik üzlet után aztán betérünk egy ablak készítő műhelybe. Nem nagyon értem mit keresünk itt. De a srác a műhelyben folyékonyan beszél angolul. Már ezért megérte bejönni. Az olaszok nem csak elmondják, mit akarnak, de egy rajz is készül, méretekkel. Csak nézek ki a fejemből.

A műhely tulajdonosa is segédkezik, fordítanak neki folyamatosan. Aztán megkérdezik, mikorra kell, hát ma. Néznek nagyot, aztán azt válaszolják, szükségük van másfél órára, hogy elkészítsék. Mennyibe fog kerülni? Hát a munkadíj ingyen lesz, csak a vasat kell kifizetni. Tágul a pupillám, hát itt meg mi történik?

Elmegyünk egy bárba, ücsörgünk másfél órát, majd visszatérünk a műhelybe. Kész a cucc. A tulaj meg közli borúsan mosolygós tekintettel, hogy a vasat ő fizeti, hiszen a templomnak kell a szerkezet. Csuda egy pillanat. A két nép között történelmi hagyomány az ellenségeskedés, ami ebben a pillanatban elismerő pillantásokba, férfias kézfogásokba, nevetésbe fullad.

Az olaszok egy üveg saját termelésű borral kedveskednek a főnökúrnak, majd közös fotózás következik a remekművel.

Nem nagyon értem, hogy is megy ez az egész. Az olaszok azt állítják, hogy nem vallásosak, mégis templomot mentenek, aztán lelkesedésükkel megnyerik az ügynek a helyiek szívét.

Visszamegyünk Vuno-ba, és vagy három órán keresztül tartanak a munkálatok. Mindent dokumentálok, ha már segíteni nem tudok. A fotózásban is lefáradok a nagy melegben, ők meg pörögnek, fűrészelnek, szerelnek. Kapunk a hostelt működtető pártól söröket, egyre jobban megy a munka. Mikor elkszül a remekmű.

A hosteles pár meghív minket egy ebédre, és kiderül, hogy babájuk lesz. A srác albán, a lány skandináv. Két éve érkezett ide nyaralni, aztán valahogy itt ragadt.

Ebéd után jöhet a jutalom, elmegyünk a himarei strandra. letemben először megmerülök a Jón-tengerben. Úszunk, napozunk, dinnyét eszünk, a srácok fociznak, én közben összefutok az osztrák-albán párral meg a tesójával, mert gitárszót hallok, és ez annyira idegen itt. És tényleg, egy osztrák pengeti a húrokat. Strand után vissza a hostelba, és beájulok. Nincs erőm részt venni az olaszok búcsúbuliján. Hallom az emberek duruzsolását kint, és mélykómában vagyok.

Vár a tenger, vár Vuno. Várnak az olajfák. Várnak az olaszok. De ezt reggel még nem tudom. :)

Bár korai indulásra vagyok kalibrálva, mégis megvárom a 9 órát, és a reggelit. Addig is, hogy elüssem az időt, bemegyek sétálni a városba, hogy elmondhassam, hogy láttam Tiranát. Betérek egy mecsetbe, ahol adnak egy sálat hogy takarjam el magam. belelapozok a Koránba, amivel még sosem volt kapcsolatom. Maximum tíz percig bírom a vállaimat elfedve, majd távozom. Betérek egy könyvesboltba, ajándék vadászatra, talán egy Kadare könyvet, vagy egy Maruti képeslapot kellene vennem. A képeslapnál maradok, majd visszatérek a hostelbe, reggelizni. Műalkotás dinnyéből, zsemléből, dzsemből és paradicsomból, és salátból. Kávé. Luxus reggeli egy olcsó hostelben. Imádom. :) Utána eldöntöm végre, hogy Vuno beach-re megyek, nyugit akarok. Nem kell több buli, több bár, csak nyugi. Annyi minden történik, annyira intenzív ez az utazás, rengeteg különböző, de valahol hasonló mentalitású emberrel futok össze, hogy normálisnak érzem magam köztük. Mert nincs normálisabb dolog a világon, mint nőként körbestoppolni Albániát. És nem vagyok egyedül ebben a hostelban, ezzel a mániámmal. Íme a mai terv:

Reggeli után összepakolok, majd a recepciós lány eligazít a buszhoz. Tegnap 500 lekért jöttünk ide taxival, ma 30 lekért megyek vissza busszal, ugyanoda. Mikor felszállok a buszra, odajön az ellenőr, aki szedi a 30 leket. Majd szól egy lánynak, aki beszél angolul, hogy segítsen nekem. Helyi lány. Kérdezi, félek-e egyedül. Kérdezem hogy mitől. Az emberek itt nagyon kedvesek és segítőkészek. Szeretnék találkozni egy albán nővel, aki tudja, hogy nincs mitől félni, és ő is olyan erős, mint bárki más. Bár lehet hogy itt a férfiak is félnek. Vlora felé tartó mikrobuszba ülök be, onnan stoppolok tovább Vuno felé. Az út elvileg két órás, de talán Fier-be óriási dugóba keveredünk. A körforgalomban az autók elkezdenek az ellenkező irányba is haladni, hogy két irányból forduljanak rá ugyanarra az útra. Abszurd. A sofőrünk is próbálkozik, majd kimenekül a körforgalomból. De még kilométereken keresztül dugó van. Miért hiszik azt a sofőrök, ha az egy sávos úton kielőznek egy-egy autót, akkor előrébb jutnak? Jó időbe beletelik mire elérünk Vlora-ba. 700 leket, 1400 Forintot fizetek. Majd irány Vuno.

Átgyaloglok a városon, majd maximum 50 méter után, hogy elhagyom a mikrobuszt, csatlakozik hozzám egy buggyant fickó. Jön mellettem, nem tudom, mit akar, nem tudja elmondani, de egyértelműen azt érzem hogy rosszban sántikál. Bemegyek egy szupermarketbe, mert az ember negyven fokban felkapja a vizet ha egy buggyant ennyire erőszakosan követi. De megvár. Majd keresek egy pékséget, ha nem vagyok éhes, megnyugszom. Megeszem a bureket, de követ. Majd kávézót vadászok. A kávé süti kombó mindig kikapcsol. Néha kinézek, ott-e a buggyant, de lekopott. Mehetek végre, irány Vuno!

Mikor látom, hogy még sokat kell gyalogolnom, elkezdek stoppolni. Öt perc után megáll egy fiatal pár. A fiú albán, de Amerikában dolgozik, a lány osztrák, itt volt önkéntes négy éve. Micsoda love story. :) Hárman utazzák körbe Albániát, az osztrák lány tesójával. A pár kéthavonta tud találkozni, de eléggé úgy néz ki, hogy elvannak. A hegytetőn raknak ki, egy Panorama Restaurant nevű hely előtt. Látni a tengert. Közel vagyok a célhoz. Túl fáradt vagyok hozzá, hogy maradjak enni. Továbbstoppolok. Egy helyi bácsi áll meg. Nem értjük egymás nyelvét, de beszélgetünk. Vuno-ban rak ki, és betérek az első bárba, hol a hostel. A legnagyobb meglepetésemre angolul útba irányítanak. Tíz perc és megtalálom a csuda helyet. Mini falu, tengerre néző hostellel.

A hostel a hegyoldalban, alatta a tenger, előtte egy csapat kecske.

A tulaj körbevezetne, de mondom neki hogy folytassuk holnap, most zuhanyzom és alszom. Szóval 4-5 felé bezuhanok az ágyba, és alszom, mint egy darab fa. 

„Milyen hát az albán ember, akinek ötszáz évnyi török uralom, és egy kommunista diktatúra csörgedezik a vérében. Most kezdenek felengedni. Persze én főleg olyanokkal kerülök kapcsolatba, akik úttörők, szeretik, élvezik a külföldieket, tehát sokkal nyitottabbak, mint a többség. De az, ahogy féltik a nőket, abból jól látszik, hogy még a lelkekből nem tűnt el az elnyomás és az erőszak. Félnek.”

Reggel csoda történik, fel tudok kelni másfél óra alvás után. Keresek egy nagy termet a hotelban, ha a tulaj vendége az ember, csak nem lehet baj belőle. És megcsinálom a gyakorlataimat. Jól meg ez a korán kelés, büszke vagyok magamra. :)

Aztán várom, hogy fölkeljenek a többiek. Úgy döntöttem, elmegyek velük a fővárosba. legalább lássam egy fél napra Tiranát. Várok, türelmesen, rendet rakok, majd 11 körül ébredeznek. Andy, a hotel tulaj is megjelenik. Majd kávézunk együtt. Itt ugye a kávé rakia a divat. Mindenki alkesz. Már a gondolattól is felfordul a gyomrom. Andy a 35 évével 45-nek néz ki. Szóval lehet rakia helyett vizet kellene fogyasztani, az fiatalít. Merthogy a rakia nem. A rakia öregít, testben és lélekben. A legnagyobb poén, hogy ők úgy gondolják, hogy ez egészséges, jó a gyomornak, az emésztésnek. Milyen hát az albán ember, akinek ötszáz évnyi török uralom, és egy kommunista diktatúra csörgedezik a vérében. Most kezdenek felengedni. Persze én főleg olyanokkal kerülök kapcsolatba, akik úttörők, szeretik, élvezik a külföldieket, tehát sokkal nyitottabbak, mint a többség. De az, ahogy féltik a nőket, abból jól látszik, hogy még a lelkekből nem tűnt el az elnyomás és az erőszak. Félnek.

Andy elvisz minket reggelizni. Rizs és sajt. Reggelire. Ki kellett próbálni, de a rizs olajos, eléggé nehéz étel. Íme a reggeliző abán-belga-magyar csapat.

Skodrában nincs burek. A burek nem albán étel, hanem jellemző Albánia néhány területére. Majd Andy elkísér minket a minibuszokig, és beülünk a Tirana felé tartó furgonba. Mármint helyi szófordulattal furgon. 400 lekért, azaz 800 Forintért jutok el Tiranába.

Megérkezünk, és jön egy búcsúsör a belga csajokkal. Kiderülnek részletek az albánok szexkultúrájáról. Mivel itt tényleg csak házasság után érhet férfi és nő egymáshoz, ne számítson senki nagy élményre, ha albánnal kavar. Mármint ez egy tapasztalat, nem akarok belőle általánosítni, bár elég logikusnak tűnik, olyan nagy a különbség erre a nők és férfiak jogai-kötelességei között. Most érthető miért is szeretik ezek a turizmusban dolgozó albán férfiak a külföldi nőket, meg a szexuális tapasztalataikat. :)

Elfogy a búcsúsör, a lányok mennek a tengerpartra, én meg a belga sráccalm Jonassal az Albani Hostel nevű helyre. Van internet, meg nyitott, ismerkedni vágyó utazók, de én csak egy dinnyére vágyom.

A hostel egyébként művésztelepnek néz ki. Tele olajfestményekkel.

Kép forrása: http://www.hostel-albania.com/

Elbújok egy kis balkonon, a velem szemben olvasó fiú kezében a Bhagavad Ghita. Jó helyen vagyok.

Nem találom a helyem, de szerencsére Jonas, a belga srác nálam szociálisabb, már összeismerkedett egy angol lánnyal, meg egy svájci férfival. Elmegyünk egy csuda szép, menő étterembe, egy épület tetőteraszán ülünk, Tirana felett. A pincérek körbeugrálnak, szalvétát terítenek az ölünkbe, még az enyémbe is, pedig szuper hippi hangulatot árasztok a kopott trikómban és háremnadrágomban. Jonas be is szól, hogy nincs másik ruhám? Hát nincs. Minimálban utazom. :)

Kiderül, hogy az angol lányt ünnepeljük. Nyolc nyelven beszél, és egy két hónapos ösztöndíjjal került Tiranába. Egy olyan szervezetnél dolgozott, ami az albán politikát próbálja sínre helyezni, önállóvá tenni. Úgy néz ki, mint egy sznob angol, vagy ha pozitívan akarok fogalmazni, olyan, mint egy hercegnő, a tartása és a ruhája is. Szuper nyílt, szuper penge, egy két lában járó lexikon, aki imádja a Balkánt. Természetesen beszél albánul. Elmeséli hogy az első három hétben egy albán családnál lakott, de a pótanyuka olyan szinten kontrollálni próbálta, hívogatta mikor hol van, hogy három hét után beköltözött a hostelba. Szóval durva lehet albán nőnek, lánynak lenni.

Az étteremben luxus életérzésem van, de az étel nem egy nagy szám. Tésztát, meg salátát eszünk, felejthető. Majd átmegyünk egy koktélbárba, Tirana party negyedében. Itt már ugyanúgy vannak nők és férfiak a bárokban, nincs különbség. Két euro egy koktél, de a többség fekete sört iszik. Az angol lány is, pedig eddig azt hittem, hogy a királylányok nem söröznek. Éjjel kettő körül a csapat fele visszaindul a hostelbe, az éjszakai Tirana is teljesen biztonságos. Teljesen otthon érzem magam, mintha Pesten mászkálnék a barátaimmal. Jonas, a belga srác, és Magda, a lengyel lány maradtak a bárban. Jonas rengeteget ivott, és öt körül érkeznek vissza a hostelbe, így a napok óta meglevő terve, hogy a reggeli hajóval indul Olaszországba egy barátjához, részeg mélyalvásba süllyed.

Az ember sosem tudhatja hol alszik aznap. Kikkel és hol tölti a napot. Azt hiszem ez az, amit imádok, amikor elindulok egy ködös cél felé. Ma a csuda Valbonából az albán éjszakába kötöttem ki.

Öt körül még mindenki alszik Valbona-ban. Csak a Nap van fönn. :) Csend van, és árnyék vetül az egész völgyre, a hegycsúcsokat süti csak a nap. Érzem a trágya illatát.

Az a hely azért is paradicsomi, mert az itt lakók tényleg itt laknak, művelik a földet, méhészkednek, lekvárt főznek. A fiú, aki kiszolgálja az itt megszállókat, nem iszik, mint a legtöbb albán. Nincs kávé és rakia éhgyomorra. A barátai szoktak inni, de ő nem érzi, hogy kéne. Szereti a munkáját, és mikor épp nem itt dolgozik, turizmust tanul az egyetemen. Közben hozza a forró vizet a teámhoz. Tündérkert. Itt minden olyan igazi. Meséli, hogy a hely, ahol tegnap kávéztunk, a szomorú szemű család, szóval az apa alkoholista, mint sokan errefelé. Azt az ősszomorúságot nyomja le a mélybe az alkohollal. Fura hely. Vérbosszú, kalasnyikov. A férfiak nem nyúlhatnak a leendő feleségükhöz, csak a házasság után. Azért néznek, ránk, nőkre úgy a sörözőben, mint az ufókra. Elnyomott szexualitású nép. De az országuk csodálatos.

Reggeli után jön egy furgon, és elvisz Bajram Curi-ba, onnan egy másik Fierze-be. A furgonban találkozom 3 belgával. Hangosak és vidámak. Még csak 9, és a hajó csak 13-kor indul. Beülünk egy vendéglőbe. Ők isznak, én másnapos vagyok. Majd otthagyom a cuccaimat, és lemegyek a partra, egy kis jógázástól visszakapom a régi énemet. Igazából most veszem észre, hogy simán kitolom a fekvőtámaszt. WoW!!!! Másnaposság eltűnt, és két helyi kissrác jelenik meg, akik élénk érdeklődést mutatnak az övtáskám iránt. Itt az idő visszamenni valami kevésbé elhagyatott helyre, visszamegyek a többiekhez.

Lassan megjön a hajó, felszállunk. A belgákkal elég szórakoztató az élet, csucsülünk, napozunk a hajó orrában. Két helyen is megállunk úszni. Az egyiket már ismerem, ahol a gleccserből olvad  avíz és nagyon hideg. Most mindenki úszik, nem csak én csobbanok. Sokkal élettel telibb, viccesebb érzés fiatalokkal itt lenni. Többször belecsobbanok a vízbe, egy idő után már nem is zavar. Pedig mikor először ugrottam tényleg azt hittem hogy itt és most megfagyok, nem tudok kijönni, mindennek vége.

Indulunk innen is. Gyönyörűek a hegyek, a víz, fúj a szél, süt a nap, szól a tradicionális albán zene, az egész misztikus.

Megérkezünk a második fürdőhelyre, ahol melegebb a víz, itt is voltam az angol csapattal. Mikor indulunk, a kapitány segítséget kér, hogy toljuk meg a hajót. Toljuk, toljuk, viszont nem tudunk többen beszállni, a hajó meg elmegy. Az egész szituáció röhögő görcsbe fullad. Jó itt lenni ezekkel a belgákkal. J Utána lassan lecsitulunk, valahogy beszállunk, és indulás Koman-ba.

Folytatódik a mozi, csuda hegyek, albán zene, víz. Mágikus. Ő a kapitány:

Megérkezünk Koman-ba, és szólok a belgáknak hogy csatlakozom hozzájuk Skoder-ba. A hajók tulaja felajánlja, hogy bevisz minket a városba. Útközben kialakul a program, lerakjuk a cuccot a szállóba, és elmegyünk bulizni a tengerpartra, ahol élő tradicionális albán zenére táncolhatunk. Közben a szálló tulaja is csatlakozik a csapathoz. Két albán, három belga, és egy magyar indul neki az éjszakának.

Beülünk vacsorázni egy folyóparti fehér abroszos pizzázóba, a hely neve: VATAKSI. Megkockáztatom, hogy a legmenőbb étterem Skodrában. Csapvizet kérek a pizzám mellé, és a pincér elfelejti kihozni. Mikor utána megyek, és kérem a vizem, nem adják oda, hanem a pincér hozza utánam, mögöttem két méterrel, csinos kis tálcán. A pizza ezen a csúcs helyen 500 lek, ami 1000 Ft. A többiek konyakoznak, ami engem még mindig a nagypapám italozási szokásira emlékeztet. Meg az előző napi két kupica rakiára.

Izgalmas az összeverődött társaság. Egy csomó extrovertált között képviselem az introvertáltat. Csak figyelek. Íme a felhozatal: az egyik belga lány a kultúr iparban dolgozik, mert Belgiumban van ilyen. Elhagyott templomoknak tervez, szervez új funkcionalitást, a másik lány Emmy a bevádorlási hivatalnál alkalmazottja. A belga srác Jon, tanár, izgalmas összetett személyiség. Az egyik albán, Mario, a hajóutakat szervezi Koman-ban, a másik, Andy, akinek szállodája van. A szállodás velem egy idős, de jóval idősebbnek néz ki. (Biztos a reggeli kávé rakia kombó.) Londonban él, és táncosokra vigyáz egy NightClub-ban. Az angol akcentusa miatt totál elüt a csapattól, arisztokratikus kisugárzása van. Mivel Skodrában nincs buli, lemegyünk a tengerpartra. Aki vezet, több sörön és konyakon van túl. Üdvözlet Albániában. Itt így megy. Megkérdezem mi van ha megállítanak a rendőrök, azt mondja csak az a lényeg, hogy mondjuk azt hogy mi egy család vagyunk. És hazalátogattunk. Mert az lehet probléma hogy egy kocsiban ülünk, de az nem hogy részeg a sofőr.

Megérkezünk a partra. Igazából olyan, mint egy szállodákkal, apartmanokkal teli hely. Bemegyünk egy bárba, élőzene szól. A srácok rendelnek egy üveg vodkát. Isszák, mint a vizet. Aztán kitalálják,hogy fizessünk az énekesnek egy dalért. Kapunk egy dalt az énekesnőtől, táncolunk. Balkáni party. 800 lek egy Coronita. Józanul fura a hely. Fekete a berendezés. Egy nő pénzért énekel, és fizetett táncosok is vannak. Nem egy ilyen klubba képzeltem a balkáni party-t, de jó hogy kipróbálhattam. Az is, hogy józanul. J Körbenézek, vannak-e rajtunk kívül nők. Elvétve, de van, egy-egy baráti társaságban. De ők nem a tánctéren, hanem hátrébb bulizgatnak. Aztán kimegyünk a klub elé, eszmecserézni, és nem vihetjük ki az italokat. Mondják az albán srácok, hogy nyugi, a Coronita ott lesz az asztalon, ahol hagytuk. Budapesten, ha egy szórakozóhelyen rossz fele nézek, megeshet, hogy eltűnik a söröm. Itt nem. Kettőkor zár a hely, mi meg kimegyünk a tengerpartra. Egy üveg vodka két párt eredményezett. Elmennek fürdeni, én az táncoslányos albánnal diskurálok. Nem akarok fürdeni, mert fázom, és nem szeretek betegen utazni. Kérdezem tőle, hogy marad-e Skodrában, mondja hogy szerinte augusztus végén megy vissza Angliába. Ilyenek ezek az albánok. Nyárra hazajönnek, akik beszélnek nyelveket a turistákból élnek. Aztán visszamennek a világ különböző pontjaira, Olaszországba, Angliába, Németországba, ott dolgoznak és pumpálják haza a pénzt külföldről a családnak. Nem tudom mi ez, keserédes betyárbecsület? Ezek a turistákkal érintkező albán srácok bármelyik külföldi nőt elvennék.

Lassan visszatérnek a párok a tengerből, és indulunk Skodrába vissza. A sofőr csak két vodkát és söröket ivott. Mikor megérkezünk a hotelbe, átszervezik a szobákat, a lányszobában csak én maradok. :) Tíz euróért egyedül alszom a hotelben. Skodra szeret. A terv hogy másfél órát alszom, és kelek 6-kor, jóga, mantra, miegymás.