Minél tovább gyalogoltam, annál többször eszembe jutott, hogy vacsi mellé jólesne egy pohár bor. Aztán már ebéd után is. Ahogy erre a napra visszaemlékszem, legjobban a bor és a hal ragadt meg bennem. Egyszerű örömök.

De jöjjön az út: Laredo után már tényleg pihenő napot akartunk tartani, mert már három napja fájt a lábam. Mikor bemelegedtek az izületeim, akkor ugyan nem éreztem, de egy bizonyos számú kilométer után nem tudtam nem érzeni, illetve nem tudtam nem odafigyelni a fájdalomra. És a távolság egyre csökkent két fájás között. (na erre a mondatra mindig büszke leszek :)) Viszont azt volt a legnehezebb elviselni, hogy a fájdalomtól nem tudtam gyorsan menni, csak úgy lépegettem. És hogy az izületeimet ne viselje meg a bicegés, megpróbáltam úgy menni mintha nem fájna semmi. Egy idő után persze sikertelenül.

Szóval a terv, hogy Laredobol eljutunk Güemesbe, ahol a Camino del Norde leghíresebb albergue-jében szállunk meg. Döcögtem-bicegtem előre, és kb 15 km után mondtam Édának h köszi, ennyi. Én nem megyek sehova, csak kávét akarok meg egy széket. Szerencsére nem volt nehéz meggyőzni. Elmentünk az első kv-zóba, ahol megtudtuk mikor megy a busz. Merthogy ugye sehova nincs kiírva. Addig szépen ittunk egy pohár bort olívabogyóval, és a pultostól még szendvicskét is katunk. Bevallom kellemes volt valami teljesen mást csinálni, mint amiért idejöttünk. A képen látható az a szóróanyag is, amiről korábban áradoztam.

Majd jött a busz, és kiderült, hogy nem megy Güemes-be, csak Santanderbe, ami a holnapi végcélunk lett volna. Három másodperc alatt eldőlt, hogy ez nem fog problémát okozni, legalább nyerünk egy napot. És fél óra múlva ott voltunk Santanderben. Ebből is látszik, milyen csodálatos találmány a busz. Ha gyalog kellett volna mennünk, két napig tartott volna az út. És a szállás:

A csuda albergue a közponntól max 10 percre volt, és 2 önkéntes üzemeltette, akiket mostantól recepciósnak hívok. Nagyon fura párt alkottak, egy olasz ffi és egy spanyol szőke nő. Éda mondta hogy vigyázzunk mert a féfi tetkója tipikus börtön tetkó. Mindketten nagyon kedvesek voltak, a férfi megmutogatta hogy ő már öt földrészt bejárt, a nő írt is róla egy könyvet. Az olasz fiatalon nagyon hedonista életet élt milliomos volt, aztán sötét ügyekbe keveredett, lesittelték, utána jött a zarándok élet. Most meg az önkéntesség.

Rajtuk kívül találkoztunk ott még egy fura párossal is, egy kis szőke fiú egy idősebb bácsival járta az utat. A kisfiú be volt tépve, és első ránézésre sem volt nagykorú, és úgy dohányoztak mindketten folyamatosan, mint a gyárkémény. Szóval nem voltak túl bizalomgerjesztőek. Aztán együtt főzögettünk a konyhában, és egy szívszorongató történetet adott elő a kisfiú. Belga volt, és 14 éves korától utcagyerek. Most 17, de elkapták dílerkedésért, és akkora mázlija volt, hogy egy "Fundation of Children", legalábbis így fordította le kiválasztotta a programjába: vagy a dutyi, vagy végig kell járnia a camino-t Franciaországból, elég egyszerű lehetett a döntés. Az út összesen 3 hónapos, és már 2 hónapon túl voltak.

Nem volt pénzük, ezért csak három hetente szálltak meg albergue-ben, hogy tudjanak zuhanyozni meg mosni. Ez a pénz dolog azért volt fura, mert közben folyamatosan sört vedeltek és cigiztek. De azt mondta sokkal jobban szeret a sátrában aludni, mint albergue-ben.

Az recepciós közben folyamatosan kommentelte a fura párost, hogy szerinte ezek nem is zarándokok. Ki volt borulva hogy söröznek, mert egy zarándok nem sörözik. A konyhából is kipateroltak minket, mert vacsizni akartak, bár simán elfértünk volna.

Az volt az érzésem az olasz recepcióssal, hogy szentfazék szerepet játszik, a szőke tini meg bölcsen hagyta, és mosolygott rajta. Reggel például az olasz lefőzött egy adag kávét, és kiírta hogy süti+káve 2 Euro. Erre a szőke fiú kiöntötte a kávét, mert mint mesélte, azt magyarázták neki este, hogy nekik nem számít a pénz. Majd csinált magának egy necafét. Mikor pedig kérték a pénzt recepciós barátaink, mutogatott mosolyogva a necafés üvegre. Lázadó tini. :)

Aztán reggel kidobtak minket az albergue-ből a zuhogó esőbe. Soha ne szálljatok meg Santanderben..