"Eltelt egy hónap. A télből a tavaszba, majd át a tavaszba repültem. Most minden sokkal egyszerűbbnek tűnik, mint előtte, valószínűleg mert kitisztult a csatorna. Mindegy hogy fönt vagy épp lent, és mindegy hogy kivel, mert minden esetleges, múló pillanat. A jót megpróbálom mélyebben átélni, a rosszat pedig elfogadni és ellenkezés nélkül hagyni megtörténni. Próbálom észrevenni a biztató jövő csíráit a jelenben.

Kíváncsi vagyok, hogy a pangás és az elkurvulás érzése csak a világlátó szemüvegemből fakad vagy a világból, vagy ne adj isten belőlem. Könnyű lenne a világra fogni, de ha nem én sugároznám akkor nem ez köszönne vissza. Kedvencem a jelenből Alekosz és a mákos meggyes túrórudi. Már nincs bennük semmi eredeti, csak tömények, tele vannak tartósítószerrel meg ízfokozóval. Kicsit fáj is hogy ez van, de azon kívül hogy kizárom  külvilágot, nem tudok mást tenni.

Marad az értékkeresés, az értékekhez való ragaszkodás, és az öröm, hogy még mindig akadnak társak egy-egy gondolathoz, vagy a fájdalom, ha mégse."

Ezt írtam akkor. Emlékszem, nem értettem miért idegesek az emberek, miért ragaszkodnak ahhoz hogy dühösek és elégedetlenek legyenek. Azt se értettem mit várnak tőlem, mit akarnak hallani, mit éltem át. Most se nagyon tudom.