Eddig tart az út Villaviciosa-tól Gijon-ig. Már csak az a kérdés hogy az autópályán vágtatva hogyan látod azt, amiről ez a hónap szól. Hogyan találkozol az elemekkel, a saját tested-lelked korlátaival és képességevel.

"Egy francia pellegrina mellett ülök a buszon, aki a pasijával csapott fel zarándoknak. Gyakorlatilag végig busszal teszik meg az utat. A cipőjét a Decathlonban vette, de nem tapadt rá az út pora, teljesen tiszta. Ha azon a sártengeren tapicskolt volna végig, amely bármely perfekcionistát és tisztaságmániást az idegöszeomlás szélére sodorhatna, az ő cipője is bokáig sáros lenne, akárcsak a mienk. A pasija cipője fehér, hófehér sportcipő. Ezt a színt már rég elfelejtettem. :)"

Az volt a terv hogy az út felét busszal, a másik felét gyalog tesszük meg, mert azt az infót kaptuk többektől, hogy megoldahtó. A buszsofőr viszont elárulta, hogy a camino és a busz útvonala nem keresztezik egymást. Hm. Mindegy, majd Gihonban sétafikálunk. A buszról lepattanva WC-t és turistico isformacione-t keresünk. Az Információ előbb megvan, én otthagyom a cuccaimat és elfutok a publikus fizetős WC-k felé, de nincs apróm, 30 cent kéne. Letámadom a WC-hez közeli padon ücsörgő 3 nénit, akiknek a nemlétező spanyol tudásommal és kézzel lábbal elmagyarázom, hogy váltsanak nekem. Először azt hiszik hogy pénzt akarok adni nekik - minő kultúrsokk - majd végre váltanak... Majd vissza a Turisztiko-ba Édához, csomagokat a vállra, de most ő rohan el. Várom. Majd föl a város tetejére, hogy lenézhessünk. Egy kis helyzetjelentés Gijon-ból.


szólj hozzá: Helyzetjelentés Gihon-ból

Majd irány a part. Óceánozás. Homok, hullámok, szél. Csigák, kagylók. Futó emberek. Cipő le és irány az óceán. Játszani a homokkal, ámulni a hullámok erején. Mezítláb a homokban sosem fáj a lábam. A fájdalom azzal múlik el ahogy az ujjam a nedves homokhoz ér. Lehet hogy arra teremtettek hogy az óceánparton sétáljak?!


szólj hozzá: Gihon part 2.

Négyig voltunk a parton, kifeküdtünk a csokibarnára sült spanyolok mellé napozni, figyeltük a szörföző fiatalokat. Búcsúzóul menu del dia-ra (napi menü) vadásztunk, egy jó hallevesre, de valahogy nem jött össze. Aztán bevásároltunk az abc-ben, és irány a kemping. Merthogy a Gijon-i zarándokszállás a kempingben van. 5 km, azaz 1, max másfél óra. 8 órára értünk oda, tehát legalább, 2,5 órát gyalogoltunk. Úgy érzetem mintha legalább 30 lett volna. A lábam is fájt. lehet hogy ez pszichés? Mármint busszal tettük meg az út nagy részét.. Az egyetemi negyednél végre valaki útba igazított és valahogy egy kisebb eltévedés után megérkeztünk. Saját házat kaptunk terasszal, saját WC-vel. Szép az élet. :) A vacsit a teraszon fogyasztottuk el, zöldségbefőtt és konzerv, nem volt egy gasztronómiai élmény. (Éda salit evett.)

Rajtunk kívül egy idősebb mosolygós spanyol hölgy volt egyedül egy faházban, és a lengyel pár, akikkel napok óta egy helyen szálltunk meg de nem tudtunk beszélni, mert nem volt közös nyelv.

Ez az utolsó napunk együtt, holnap Éda felpattan a Barcelona-ba induló buszra, én meg megyek tovább a Camino-n. Vajon milyen lesz?