24 óra alatt ugyan kevés utat tettem meg kilométerben, de ha az élményeimet számolnám. A városi szemétteleptől pillanatok alatt jutottam el Európa egyik legszebb kompútvonaláig.

Reggeli kényszerességeim: ha utazom, szeretem megtapasztalni hogyan szolgálják fel az adott helyen a kávét. A hotelben kávéznék, de reggel senki nincs a recepción, ezért elindulok a városba kávézás élmény vadászatra. Mázlim van, egy éppen nyitó kávézóban kapok kávét. Mire visszaérek, recepciós is van a portán, tőle meg kapok teavizet a teámhoz. Utána letolom a jógámat, és indulok. A városban otthon érzem magam. Koszos, poros, de biztonságérzetem van. Kiérve a határhoz elkezdek stoppolni. Többen megállnak, és pénzt kérnek. Egy szót se beszélnek olyan nyelven, amit értek. Gyaloglok, el camino életérzés, hőség, por, és a város melletti szemétégető mellett is van szerencsém elgyalogolni. Jó lehet itt lakni. Itt építkezni. Még a teheneknek se kívánom. Semmilyen élőlénynek. (ez tényleg a camino 2.0) De van aki ide született. Ezt a levegőt szívja élete minden napján.

A turista információnál azt ajánlották, hogy menjek busszal, de ugye akkor kihagynám az emberekkel való kontaktálást. Szóval fura képű emberek állnak meg. Majd mikor elhagyom a szeméttelepet, megáll egy kis furgon, és mondják, hogy szálljak be. Leesik egy idő után, hogy ez az a FURGON, amiről írnak az útikönyvek. Ahol nincs buszjárat Albániában, ilyen furgonokkal lehet közlekedni. Mikor kiszállok, egy izgalmas templom előtt raknak ki. Teréz anya temploma. Erről a településről származik Teréz anya családja. Épp vége a misének, egy csapat apáca jön kifelé. Mosolyognak rám, és mikor elmennek mellettem, kedvesen megsimogatja egyikük a kezem. És ha már ilyen nagy szerencsém van, hogy épp ez előtt a templom előtt raktak ki, lefényképezkedem Teréz anyával.

Majd stoppolok tovább. Még Van I Dejes-ben megáll egy fickó, aki szinte helyi, és épp Koman-ba megy. Ahova én. Megmutatja az épülő házát a vízparton. Mivel nincs közös nyelvünk, az olaszból próbálok felfogni szavakat, csak annyit tudok meg, hogy Olaszországban dolgozik, ezért folyékonyan tud olaszul. Kár hogy én nem.. Koman elején behajt egy szálloda elé, azt mondja megérkeztünk. Ha nem mondja, hogy egy településen vagyunk, sose jövök rá. Egy-egy házat látok elszórva. Majd megmutatom neki a hajóutas fickó névjegyét. Megkérdez egy embert a mellettünk levő műhelyben, tudja-e hol van Mario Molla. A szerelő elmagyarázza az utat, végül beültetjük az autóba, hogy mutassa meg. Közben a kisgyermek, akit eddig fogott, elkezd utána keservesen sírni, de a másik férfi tartja az ölében.

Két helyi albán férfivel ülök egy autóban, hogy eljuttassanak egy harmadik helyi albán férfihez. Fura utakon megyünk. Azon agyalok, honnan tudják hogy ez egy út? Aztán elindulunk felfelé a hegyen. Még onnan sem tudom településnek látni ezt a Komant. A hegytetőn egy gátat látok, és mellette bemegyünk egy alagútba. Szóval két ismeretlen albán férfivel ülök egy autóban, egy korom fekete alagútban, és megyünk valahova. De hova? Majd látom a fényt az alagút végén, kiérünk, én mosolyogva elbúcsúzom, lefotózom jótevőim.

A kikötőben a hajótúrás Mario Molla fogad. Itt vagyok. De hol?

Mario Molla közli, hogy most ment el a hajó, legközelebb holnap megy. Pakoljak le az irodájában. Kapok kávét, vizet. A pultos fiú nem tud angolul, csak Mario. Majd jön egy csapat angol, és Mario megkérdezi van-e kedvem menni, segíteni neki az angolokkal. Juhúú!

Bepattanok, a hajó orrában van hely. Megyünk a nagy kékségben, a vízbe lóg a lábam. Körülöttem csuda sziklás hegyek. Megyünk vagy másfél órát, még egy olyan helyre érünk, ahol jéghideg a víz, be is húzom a lábam. Innen hét órányi gyaloglásra hó van. Olvad a jég. A kis csapat úgy dönt, itt nem úszik, mert főleg idősebb emberek vannak. Visszafele megállunk Mario családjánál. felmegyünk a házhoz. Ekkor derül ki, hogy a csapat vezetője egy pap, és istentiszteletet fog tartani. Énekelni is fogunk. A pap kipakolja a felszerelést egy asztalra, ő áll, prédikál, mi meg körbeülünk. Ez tényleg egy istentisztelet. Van egy hangulat, ebben a belülről kormos házban. Énekelnek. Figyelek befelé, mi történik itt. Érdekesek ezek az emberek, ahogy skandálják az imákat. A végén ostyát meg bort is osztanak. Még nem próbálta ezt soha. Aztán a pap mondja, hogy a te tested, te véred, és beugrik, hogy vega vagyok, lehet rosszul lennék isten testétől, vagy vérétől. Végül nem eszem. Se testet. Se vért. Hogy tudom elkerülni ezt a helyzetet? Lehajtom a fejem. Elbújok. A pap észrevesz, de tiszteletben tart. Ráteszi a kezét a fejemre. Megúsztam. A strucc dolog bejött. Vége az istentiszteletnek, és Mario családjától kapunk enni. Fügedzsem, házi méz, mert itt minden családnak van saját méhecske családja. Két féle kenyér, és palacsinta. Mindennek igazi íze van. És persze házi sajt, tehéntejből. Mindent mindennel kóstolgatok. Nem tudok betelni semelyikkel sem. A méznek, és a dzsemnek is karamelles íze van, leírhatatlan.

Majd elhagyjuk a családot, és megyünk fürdeni. Kellemes a tűző nap után a csobbanás. Majd fotózás. :) Kaptitányként is kipróbáltam magam.

Fél óra, és megyünk is tovább. Visszaérünk a kikötőbe, és az angolok elmennek. Szeretnék helyi élő zenét hallani, és Mario mondja, hogy menjünk be Skodrába. Hulla vagyok, de győz a kalandor lélek. Útközben esik le, hogy az út másfél óra, hiába 40 kilométer, nagyon rossz az út. Hulla vagyok. Ő is. Beülünk egy vendéglőbe a Skoder-tó partján. Én Tirana sört iszom, ő konyakot. Ez a nagyapám itala, de itt nem. Megbeszéljük, hogy akkor mivel mindketten hulla fáradtak vagyunk, nem megyünk zenét hallgatni, csak alszunk. Egy barátja hotelébe megyünk, ami olcsóbb, mint az én szuper hotelem. Floga Hotel néven fut, és 10 euro egy éjszaka.