elcamino

A vunoi hostelben két utazó elültette a fülemben az Ohrid-tó parti privát strandot. Napok óta ez visz előre, ez lebeg a szemem előtt. Végre ma meglelem.

Ma lazulós napot tartok, 8.30-ig alszom, hátha múlik a fránya izomláz, ami emlkeztet a két nappal ezelőtti rémálomra a hegyekben. Majd reggelizünk a kertben, a házigazdák elmennek dolgozni, a szomszéd család meg lemegy a partra.

Délután 1-ig szüttyögök, jógázom, mosok, hajtogatok, pakolgatok. Majd elindulok privát strandot keresni, amire már Vuno óta vágyom. Elhagyom a kiépített strandot a vendéglőkkel. Kisebb nyaralók mellett haladok, a kitaposott ösvény egyre kevésbé kitaposott. Húsz perc alatt meglelem a mini privát strandomat. Úszás és nap. Ennyi a mai program.

Fél nyolc körül hagyom abba a lazulást, és indulok vissza a faluba. Próbálom lefotózni mi is olyan gyönyörű ezen a helyen, de visszaadhatatlan.

Visszatérek a faluba, és a kisbolt felé összefutok Gabriellel! Igaza volt, hogy találkozunk az Ohrid-tó partján. Pavo beteg, elrontotta a pocakját valami helyi tejjel, ő a parton alszik a sátorban. Megbeszéljük, hogy 9-kor találkozunk a parton, és végre meghívom őket (a két cseh tündért, akik 24 órán keresztül vigyáztak rám, etettek) egy sörre. Kitalálom, hogy kellene rakia Pavo-nak a gyomrára, egy kortynyi fertőtlenítésre, de csak 4 euro-m van és ez a hely olyan pici hogy esélytelen a váltás. Ezért kérek egy kortyot a házigazdától, de nekik sincs, előző este elfogyott. De fellelkesedik, hogy elvisz a barátjához. Kapok fél liter rakiát 1,5 euro-ért. 8-) Ez nem turista ár. Viszem boldogan a zsákmányt a srácoknak, de Pavo gyenge, alszik a sátorban, mi meg megisszuk a stégen a sört Gabriellel, és aztán megyünk aludni. Most már tényleg soha viszlát. :)

Santa Marta unalmas, inkább irány egy trendi kis hippifalu, Taganga.

A mai terv megtalálni az ügynökséget, akikkel az elveszett városba (Ciudad Perdida) megyünk. Santa Marta nem túl izgalmas, ezért kihasználjuk a lehetőséget, és az ügynökségben dolgozó hölgy rokona átvisz minket a szomszéd hippifaluba, Tatangába.

Mivel bedöglött a domb alján a kocsi, a sofőr megkéri a fiát, hogy hozzon fel minket motorral a hostelbe. Kb. életem második motoros élménye, csak most egy kisfiú mögött ültem, és egy poros faluban száguldoztunk, de izgi volt..

Majd irány a part. Ha nem lenne tele szeméttel, olyan lenne mint Horvátország, csak izgalmasabb ételekkel, meg jugo-val. Ebédre halat eszünk kókuszos rizzsel és salátával, vacsorára jugo-t tejjel. Az enyém egy paradicsomszerű gyümölcsből készült, és luxusérzés volt a gyümölcslé szürcsölése, még meg nem láttam, hogy a benne levő jég nem zacskós vízből van. Hm. Egy óra alatt csak kiderül hogy rosszul leszünk-e. 

Kolumbiában alappara, hogy az étel, amit eszel jó-e, a víz amit iszol, tiszta-e. Nem néztem unánna, mi történik, ha megbetegszem az ételtől, italtól, jobb, ha nem tudom. Végül egy óra alatt kiderül, túlélem.. Hálás vagyok, hogy nem egy gyomorrontással kezdem a csuda nyaralást.

Végigjárjuk a partot, kb 100 méterenként egy újabb öböl terül el, és egyre kevesebb az ember. Fél óra alatt kétszer találkoztunk 16 éves katonákkal, akik átvizsgálták a táskáinkat. Kábítószert keresnek. Engem zavar, Judit már megszokta.

Íme ilyen az első karibi strandolásunk: