Az összes pózt kipróbáltam a buszon. Lehet hogy még aludtam is. Barcelonában az utolsó buszmegállóban szálltam le, mivel mikor megérkeztünk, még sötét volt. Mini városnézés lehetett volna, ha valaki mondta volna épp hol vagyunk. Miután leszálltam, rá 10 percre kiderült hogy elhagytam a kis lila zacskómat, amit végighurcoltam Észak_spnaoylországon, hogy ne nejlonzacskózzak. Tele volt kajával és anyukámtól meg benne maradt az anyukámtól kapott gyapjúzokni. Visszamentem, h kapja meg az esélyt h visszatalál hozzám, de a bus már sehol nem volt.

Hogy ne csak a szavak bizonyítsák mennyire komolyan vettem az elvesztés élményt, íme a videó:

Elgyalogoltam a Norde-ra, 1,5 órát kavarogtam. Ott végre kaptam térképet, és megszabadulhattam a hátizsákomtól. Ujjé!!! Majd szenteltem egy kis hisztirohamot annak h nincs kajám. Remélem nem sokáig fog tartani ez az érzés, hogy ha nincs nálam avokádó és kenyér, akkor nem érzem jól magam. Aztán gyalogoltam 2 órát, megérkeztem az Arc de Triomf-hoz. Majd végre lecsüccsentem.

Majd egy nagy séta egy mégnagyobb parkban, végül bevetettem magam a belvárosba. Majd valahogy odatévedtem a St Maria del Mar-ba, gondoltam megpihenek. Kb 10 percig bírtam, teljesen besokalltam a várostól. A tömeg, az épületek, az utcák kiütötték a biztosítékot, még akkor is ha mindez Barcelónában történt. Hm. Biztos éhes vagyok. Vettem avokádót meg kenyeret, emg narancsot, és irány a tengerpart. Az legalább mindehol ugyanazzal az életérzéssel kecsegtet.

Kifeküdtem, ettem 3 narancsot. Most jó.

Fél percenként masszázst árulók jelentek meg, és kérdezték, hogy akarok-e? Zaklatás volt itt a tengerpart is. At hiszem túl nagy falat volt nekem ez a Barcelona egy nap alatt projekt. Próbáltam magamba szívni, eldugott utcákon sétálni, cafe con lache-t inni, mint aki otthon van, de túl sok az ember, túl sok a túrista, sok a város meg a nyomasztó utcái, mega  bolt, ahol csak azt nem kapod meg amit keresel.

Feladtam, irány a Nord. Felszedem a táskám. Pihentem kicsit az állomáson, majd már csak 2 dolgom volt itt, képeslapokat venni, írni, feladni, és kaját venni az útra. Sikerült kifognom egy olyan boltot ahol 6 narancs meg 1 túlérett avokádó 8 euro volt.. kicsit átvágtak. Majd elbattyogtam a Saint-re, ahonnan a buszom indult. A busz- és vonatvégállomás itt egy helyen van, így kiderült h fel is tudom adni a képeslapokat. Kb. egy órával korbban érkeztem meg, így megkerestem a postaládát ami a vonatvégállomáson volt, és őrült írásba fogtam, felbélyegeztem a képeslapokat. Majd közben rájöttem h a lemerült telefonomban vannak a címek, és csak egy címet tudok fejből, a cégemét.. Mind1, majd odaadom őket személyesen, írtam tovább. 15 perccel indulás előtt fejeztem be. Felpattantam, kivettem a fogkefémet a hátizsákból és beleraktam az övtáskámba, h minden nálam legyen, ami a 30 órás úthoz kell. Majd irány a postaláda. Bedobtam az egy darab képeslapot, majd megálltam, hiányérztem van. Hol a hátizsákom?

Sehol nem volt. Kiraboltak. Hisztiroham, dühroham, próbáltam feltűnően rohangálni hátha valaki észreveszi mennyire dühös  vagyok. Hátha valaki segít.. Ott álltam, mint egy csöves, Barcelona legnagyobb közlekedési csomópontjában, kirabolva, fáradtan. Átmentem a buszvégállomásra, kérdeztem a kedves biztonsági őrt aki kinyomozta nekem hol a postaláda, hogy most mit csináljak? Hol a rendőrség? Kérdeztem az Orangeways-eseket, hogy akkor elmehetek-e a rendőrségre, késik-e az a busz, megvár? Mert egy hete 2 órát késett.. Úgy néztek rám, mintha semmi okom nem lenne rá hogy teljesen szét vagyok hullva, azt mondták ha elmegyek, lekésem, nem garantálnak semmit. Ősköcsögök voltak. Leültem, a düh könnyei lüktettek a szememen. Végülis minden nálam van ami kell. Azt a sok kölcsönruhát, polárt, kirándulógatyát, esőkabátot meg majd valahogy megveszem a delikvenseknek. Majd jött a biztonsági őr h fekete-e a táskám, nem zöld. Odamentem. Ott volt a kibelezett táskám. A forintot is benne hagyták. Egy dolgot vittek el, a zarándok útlevelemet. Végre bőghettem és röhöghettem.

A busz időben jött, és az egyetlen nem román lány mellé keveredtem, aki francia volt. Ha valaha eljutok Indiába, és buszra ülök, megvolt a tréning. Mindenkinek csak ajánlani tudom, csecsemő, madarak kalitkában. A sofőr végig cigizett a buszban. Méltó befejezése egy barcelonai napnak.

Majd pörögnek a kilométerek hátrafelé. Itt jöttünk stoppal, ott álltunk  meg. 30 órám van megérkezni az életembe.

Egyszer csak kapom az sms-t hogy Welcome in Croatia. Hm. Kár hogy nem kéne Horvátországban lennünk. Majd hajnali kettőkor felnézek, ez vajon Zágráb? Ha most itt jobbra fordulunk és egy irodaépület lesz itt, akkor ez Budapest. Hm. Ha most itt ballra és ott az Infopark akkor ez nagyon Budapest. Ok, Budapesten vagyok. Szupi. De ilyenkor hogy jutok haza? Senki nem veszi föl. Hogy-hogy nem 7-re érünk be? a 3-as vonattal mentem haza, 4-kor a saját ágyamban aludtam.